Kötelező győzelem Élesden

Kötelező győzelem Élesden
2015. November 2.
A papírforma alapján kötelező győzelmet aratott Élesden az Unirea, ennek ellenére az izgalom most sem maradt el.
/vlm/Image/Show/84/
(Archiv fotó)

Az eddig mindössze egy győzelemmel, a tabella utolsó előtti helyén szerénykedő, jobb időket is látott Élesdi Crisul vendége volt szombaton az Unirea. Mindennek fényében kötelezőnek tűnt a győzelem.

A 2-1-es végeredmény nem tükrözi a játék képét, tudtuk meg ifj.Fele Sándor edzőtől, aki elmondta: az első félidő nagyjából azzal telt, hogy a csapatok igyekeztek megbarátkozni a kivételesen rossz minőségű pályával. A második játékrészben már szekérderéknyi lehetőségünk adódott a gólszerzésre, ám Dumiter, Crisan R., Crisan C., Gego sorra hagyta ki ezeket. A jég az 52. percben tört meg, amikor Lakatos egy szögletet követően fejelt a hálóba – 1-0, majd mintegy tíz perccel később Vadkerti egy ugyancsak szögletet követő, begyakorolt variációt fejezett be góllal – 2-0. Nem lett volna túlzás, ha akár 5-6 gólos különbségre teszünk szert, ehelyett levegőhöz engedtük a hazaiakat, akik a 85. percben szépítettek – 2-1, így a végjáték megint izgalmassá lett, de az eredmény nem változott.

Az Unirea összeállítása: Perényi – Lakatos, Horváth, Crisan C., Crisan R., Fele Sz. (80.p. Gábor), Létai (73.p. Pap), Dobondi (90+2.p. Fazekas), Vadkerti, Gego (78.p. Sándor), Dumiter.

A forduló további eredményei és a táblázat ide kattintva tekinthető meg.

Az ifjúságiak találkozóján Csűri Sándor tanítványai alaposan “megszórták” a vendéglátókat, 12-0-ás győzelmet szerezve.

Az Unirea a következő, 12. fordulóban a Szalontai Olimpia csapatát fogadja, a mérkőzések a novemberi menetrend szerint kezdődnek: az ifiké 12, a felnőtt csapaté 14 órakor.

Keresés