Kötelező hulladékgazdálkodási szerződés minden háztartás számára – közös érdekből

Kötelező hulladékgazdálkodási szerződés minden háztartás számára – közös érdekből
2025. June 20.
szemet_1

Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy településünkön továbbra is akadnak olyan háztartások, amelyek nem rendelkeznek érvényes szerződéssel a hulladékszállítási szolgáltatóval. Bár a legtöbb lakos felelősségteljesen és jogkövető módon teljesíti ezen kötelezettségét, sajnos vannak, akik még írásbeli felszólítás ellenére sem rendezték mulasztásukat.

Fontos hangsúlyozni, hogy a hatályos törvények értelmében minden háztartás számára kötelező szerződést kötni azzal a szolgáltatóval, amely a lakóhelyén a háztartási hulladék begyűjtéséért, elszállításáért és feldolgozásáért felel. Ennek elmulasztása nemcsak jogsértés, hanem méltánytalan teher is a közösség azon tagjaival szemben, akik tisztességesen teljesítik ezen kötelezettségüket.

Ráadásul a nem szerződött háztartások által kirakott hulladék is elszállításra kerül – ennek költségét azonban az önkormányzat kénytelen fedezni, a közpénzből. Ez az összeg olyan céloktól von el forrásokat, amelyekből városunk utcái, közterei, közösségi szolgáltatásai gazdagodhatnának.

Joggal merül fel a gyanú, hogy az illegálisan lerakott hulladék – legyen az erdőszélen, külterületeken, mezőkön – sok esetben éppen olyanoktól származik, akik nem állnak szerződéses viszonyban a szolgáltatóval. Az elmúlt hónapokban több ilyen eset is felderítésre került, az elkövetőkkel szemben intézkedések történtek.

A városvezetés célja nem a büntetés, hanem a rendezett, igazságos és tiszta település megőrzése. Ennek érdekében, a helyi tanács február 24-i ülésén hozott 11. számú határozata értelmében, különadót vezetünk be azok számára, akik továbbra sem kötnek hulladékgazdálkodási szerződést:

            •           209 lej/hónap háztartásonként (magánszemélyek esetében)

            •           537 lej/hónap nem lakossági ingatlanok esetében

Ez az összeg júliustól automatikusan hozzáadódik az éves adókhoz, és mindaddig érvényben marad, amíg az érintett tulajdonos nem igazolja, hogy megkötötte a szükséges szerződést.

Kérjük az érintetteket, hogy rendezzék mihamarabb ezt a kötelezettségüket. Ez nem csupán jogi előírás, hanem közösségi felelősség is. Együtt tehetünk azért, hogy Érmihályfalva tiszta, élhető és igazságos otthona maradjon mindannyiunknak.

Cseh László, alpolgármester

Keresés