2013. November 28.
Az elmúlt hétvégén nívós színjátszó fesztiválon szerepelt az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport. A díjátadó gálán örömmel vehették át Hajdúnánás Város Különdíját. Boros Emőke tanárnő beszámolója.
Hajdúnánás Város Különdíját kapta a Móka
A hajdúnánási Kéky Lajos Városi Művelődési Központ immár ötödik alkalommal szervezte meg a Premier Színjátszó Találkozót, amely november 21-24. között zajlott, és amelyre környékbeli amatőr színjátszó csoportok neveztek be, idén szám szerint 8 előadással. Az érmihályfalvi Móka az elmúlt években mindig részt vett ezen a fesztiválon, és mindannyiszor többet is elhozott a neves ítészek által odaítélt díjakból. Idén egy angol komédiával lépett fel a csapat, Noel Coward: Vidám kísértet című vígjátékát mutatták be (alább az előadás hajdúnánási plakátja) a háromtagú zsűri és a késői időponthoz képest szép számban megjelent közönség előtt. A csapat az elmúlt hónapokban „hozta össze”; ezt az előadást, amelynek a premierjét láthatta a hajdúnánási közönség.
Az előadások után a színészekből, rendezőkből, dramaturgokból álló zsűri, melynek elnöke Solténszky Tibor dramaturg volt, külön-külön értékelt minden darabot, így a Móka is szívesen fogadta a színházi szakemberektől jövő észrevételeket, tanácsokat, akárcsak a többi csoport, akik Mátészalkáról, Debrecenből, Hajdúböszörményből, Tiszalökről, Mezőkövesdről és Tiszavasváriból érkeztek.
A csapat egy része Hajdúnánáson töltötte az éjszakát, így a másnapi eredményhirdetésen, díjátadó gálán örömmel vehették át a Mókának odaítélt különdíjat, Hajdúnánás Város Különdíját. A misztikus és szórakoztató Vidám kísértetet természetesen az érmihályfalvi közönség is láthatja majd, a bemutatóra hamarosan sor kerül.
Boros Emőke