Kultúra napi író-olvasó találkozó

Kultúra napi író-olvasó találkozó
2014. January 23.
Nem voltak sokan, de akik részt vettek a Magyar Kultúra Napján szervezett író-olvasó találkozón, egy kellemes élménnyel lettek gazdagabbak.
/vlm/Image/Show/84/
Kellems két órát tölthettek el a találkozó résztvevői a könyvtárban

Stílszerűen a Himnusszal kezdődött a könyvtárban tartott találkozó, majd Szalai Ilona könyvtáros köszöntötte a mintegy 30 érdeklődőt, és a Várad folyóirat három szerkesztő-alkotóját: Szűcs Lászlót, Gittai Istvánt és Péter I. Zoltánt, akik több kötettel, és a folyóirat gyűjteményéből több tucat kortárs íróról készült fotóval érkeztek, utóbbiakat kiállítva a helyszínen. Mindez a Várad célkitűzését erősítette: népszerűsíteni, felhívni a figyelmet a kortárs magyar irodalomra. Nyakó József polgármester is köszöntötte a vendégeket, majd Szűcs László, mint a találkozó műsorvezetője (is), vette át a szót. Bemutatta a magukkal hozott köteteket, természetesen a megjelent alkotókéi kaptak nagyobb hangsúlyt.
Gittai István a nemrég megjelent Csordultig lebegéssel című rövid-próza, majd a korábbi Utu rea című gyűjteményes verskötetéből, Szűcs László a Bolondok a parton című verseskötetéből olvasott fel. Péter I. Zoltán helytörténeti, illetve az Ady Endre életét, szerelmeinek történetét feldolgozó könyveinek kapcsán beszélt munkamódszereiről, tapasztalatairól.

A fentiek kapcsán egy kötetlen beszélgetés alakult ki a vendégek és a hallgatóság tagjai között a világ nagy és mindennapi dolgairól, nevelésről és nevelőkről, a számítógépes világ eluralkodásáról, a nyomtatott könyv semmivel sem pótolhatóságáról, és még sok-sok mindenről. A kellemes kétórányi esemény végén minden megjelent ajándékba kapta a Várad legutóbbi számát, illetve egy régi képeslapokkal illusztrált falinaptárt, de természetesen a kötetetk megvásárlására és dedikáltatására is sor került. Aki a későbbiekben érdeklődne a vers, próza és helytörténeti kötetek iránt, az keresse fel a könyvtárat, mert annak kínálata is bővült ezekkel.

(BN)

Keresés