
A lakosság rendszeres tájékoztatását szolgáló fórumok sorában csütörtök este tartották a soron következőt, melyen mintegy 150 érdeklődő jelent meg. (A sajtóban közzétett értesítők mellett 2000 nyomtatott meghívót is szétküldtek a városban.)
A megjelenteket köszöntő Nyakó József polgármester elsőként elmondta, hogy elkészült – és a másnapi, a képviselő-testület rendes januári ülésének napirendjén is szerepelt – 2014-es évre szóló, mintegy 20 oldalas elöljárói beszámolója, ami honlapunkon ide kattintva is elolvasható.
Ebből a beszámolóból kiragadva ismertetett néhány témát, melyekről egyébként honlapunk hírek rovatában már beszámoltunk (némelyikről többször is). Összegzésként kifejtette: polgármesterként a lakossági elvárások és a törvényes lehetőségek között egyensúlyoz, és “természetes”, hogy a mandátum előrehaladtával “kopik” a polgármester népszerűsége. Nagy vonalakban ismertetett néhány tervezett beruházást, hozzátéve, hogy 2015-ben mintegy 2 millió lej fordítható fejlesztésekre.
Karsai Attila alpolgármester kivetített fényképekkel alátámasztva sorolta fel az utóbbi időszakban a városgazdálkodás terén végzetteket, pontos adatokat sorolva a kiadásokról és bevételekről.
A hozzászólások során a már örökzöldnek mondható témák – ivóvíz- és csatornahálózat, az utak állapota, adófizetés, a város szociális gondjai, szemétgazdálkodás – mind sorra kerültek. Az utóbbival kapcsolatban a szolgáltatást végző két cég képviselői válaszoltak.
A három órás gyűlésen viszonylag jelentős időt vett igénybe annak megvitatása, hogy a város lakosságának, illetve a jogi személyeknek is alig több, mint 50%-a fizet adót. Amint a polgármester megjegyezte: nem a szegények nem fizetnek, hanem elsősorban azok, akiknek ez “derogál”. Többen helyeselték az ötletet: az adósok listáját – akik gyakorlatilag (elnézést a megfogalmazásért, de így hangzott el) hülyének nézik a fizetőket – függesszék ki, hozzák nyilvánosságra. Erre pillanatnyilag nincs törvényes mód – volt a válasz. Erre újabb ötlet hangzott el, a hallgatóság soraiból: azokban az utcákban, ahol a lakosok legalább 80%-ban nem fizetik ki adójukat, ne legyen például árokásás, járdajavítás/építés, úttest-kövezés vagy útgyalulás (gréderezés), stb. A felvetést hangos helyeslés követte a helyszínen, kérdés, mennyien értenének egyet vele, ha a gyakorlatban is megvalósulna?