Látogatók a fotókiállításon

Látogatók a fotókiállításon
2015. February 25.
Az általános iskola két osztálya látogatott a minap a Padlás galériába, ahol az Érmellék 2009 Fotóklub kiállítását nézték meg. A tárlat továbbra is várja az érdeklődőket.
/vlm/Image/Show/84/
Az V. E. osztály (fent) és a VII. E. osztály a Padlás galériában

Az Érmellék 2009 Fotóklub a Magyar Kultúra Napja alkalmából állította össze és mutatta be Érmelléki szemmel című tárlatát, mely később a kultúrházból a fotóklub állandó székhelyére, a Padlás galériába költözött.
A kiállítás előzetes egyeztetés után bárki számára nyitva áll – így látogatott oda a minap a Zelk Zoltán Általános Iskola két osztálya: az V. E. (osztályfőnök Török Erzsébet) és a VII. E. (osztályfőnök Török Sándor).
A vendégeket Bíró Károly klubvezető fogadta, bemutatva a kiállítást, egyúttal igyekezett a diákokban felkelteni az érdeklődést a fotózás iránt annak fortélyairól tartva kisebb előadást, illetve ismertette velük a fotóklub “Hónapok” című pályázatát, melyre bárki küldhet be fényképeket.
A tárlat továbbra is várja az érdeklődőket, előzetesen a 0745-920283-as telefonszámon lehet időpontot egyeztetni.
Kapcsolódó hír, hogy az önkormányzat további egy évre meghosszabbította az együttműködési megállapodását az Érmellék 2009 Fotóklubbal.

Keresés