Lejátszotta az első felkészülési mérkőzését az Unirea felnőtt focicsapata

Lejátszotta az első felkészülési mérkőzését az Unirea felnőtt focicsapata
2021. July 30.
Unirea_ok

Szerdán, július 28.-án, az Unirea csapat lejátszotta az első felkészülési mérkőzését a nagykárolyi Viktória csapat ellen, melynek végeredménye Érmihályfalv- i Unirea-Nagykároly-i Viktória 2-4.

A klub két hete kezdte el a felkészülését egy hosszú kihagyás után, ami a vírus miatt következett be és egy nagyon jó iramú, küzdelmes találkozót játszottunk a Nagykároly-i Viktória ellen. A csapat átalakulóban van, jó néhány új játékos csatlakozott hozzánk és, a  tehetséges helyi fiatalokkal együtt, próbálunk egy ütőképes, jó gardát kialakítani.  

Heti 3 edzéssel és néhány felkészülési mérkőzéssel próbálunk felzárkózni a kiesett időszak miatt. A mérkőzések időpontjai a következők: július 31.-én a Szatmar megyei Vetis ellen lépünk pályára, aztán augusztus 6.-án Székelyhídon, majd augusztus 10.-én fogadjuk hazai pályán a Vetis együttesét, augusztus 18.-án pedig Nagykárolyba látogatunk.

A szerdán pályára lépő játékosok a következők voltak: Kis, Muresan R., Jude, Sabou, Pop, Sólymosan, Lakatos, Lukacs Zs., Gego, Bartok I., Boka B., valamint Boldog A., Muresan A., Santa T., Lazea, Láposi K., Erdei A., Balazs R., Lezsnyocki D., Suta D.

Gólszerzőink Lukács és Lakatos voltak.

 Ifj. Fele Sándor edző