Megkezdődött a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság, az Unirea mindjárt az egyik legerősebb ellenfelet, a Szentandrási Crisult fogadta szombaton a Praszler stadionban. A meccs – ezzel együtt tehát a bajnokság is – úgy kezdődött, ahogyan az a játékosok és az edzők álma is: már a 2. percben vezetést szereztünk, amikor Daroczi szögletéből egy begyakorolt figurát végrehajtva Gego fejelt a hálóba – 1-0. A folytatás sem volt rossz, a félidő felénél növeltük előnyünket, amikor a hátvéd Hossu felcselezte magát a tizenhatosig, buktatták, a tizenegyest Foris értékesítette – 2-0. Ekkor következett egy fordulópont, hiszen 2 perc múltán védelmünk olyan helyezkedési hibát vétett, melyet az egyre jobban belelendülő ellenfél azonnal kihasznált – 2-1.
A második félidő rosszul kezdődött számunkra, majd ugyanúgy folytatódott: az 50. percben az ellenfél (jogos) tizenegyeshez jutott – 2-2, amiből nem csak kiegyenlített, de a játék képe is kiegyenlítetté vált, végül az döntött a javukra, hogy kaptak még egy, már vitatható büntetőt – 2-3. Az utolsó negyedórában újra mi uraltuk, lehetőségeink is adódtak például Daroczi és Gego előtt, de nem sikerült egyenlítenünk.
A további eredmények és a tabella ITT tátható.
Az Unirea összeállítása: Perényi – Hossu, Iova, Foris, Lakatos, Daroczi, Tóth, Gábor, Sándor (65. p. Serban), Bersenszki, Gego.
Az ifjúságiak találkozóját a vendégek nyerték 4-0-ra.
A következő fordulóban csapatunk Vaskohsziklásra utazik, győzelmi szándékkal, mondta ifj. Fele Sándor edző, aki annál is inkább bizakodó, mert addigra visszatér a csapathoz az eltiltott Crisan, illetve újra csatlakozik a csapathoz az időközben több klubot is megjárt Stefan Raul középpályás.