Második hely, és a legszebb kézilabdás különdíja

Második hely, és a legszebb kézilabdás különdíja
2013. June 1.
Második helyet szereztek az Unirea női kézilabdásai egy Avasfelsőfaluban rendezett versenyen, ugyanakkor Lăcătuş Cyntia révén hazahozták a torna legszebbjének megítélt különdíjat is.
/vlm/Image/Show/84/
Pillanatkép a XXI.Nyíló Akác Napokon volt tornáról

Május utolsó napján rendezték meg a Szatmár megyei Avasfelsőfaluban (Negreşti-Oaş) a kilencedik Olympus Kupa női kézilabda versenyt, melynek a helyi csapat volt a házigazdája.
A tornán részt vett az Unirea csapata is, mely nemrég – a XXI.Nyíló Akác Napokon – látta vendégül a mostani házigazdákat (is).
A csapat hazaérkezése után Leu Eugen edző elmondta, hogy öt csapat között a második helyen végeztek, csupán egy találkozót elveszítve, a jövő héten a junior IV. korosztályban országos döntő elé néző HCM Nagybánya ellenében, a többi – Szatmár megyei – ellenfelüket legyőzték.
A meccsek végeztével a következő sorrend alakult ki:
1. HCM Nagybánya
2. Unirea
3. Piskolt
4. Avasfelsőfalu
5. Turc.
Leu Eugen dícsérte csapatát a mutatott játék okán, ugyanakkor azt is elmondta, hogy a keretben két újoncot is avattak, akik – a többiek mellett – kivívták a többi szakvezető elismerését is, ők Torda Vanessa és Vas Gabriella.

Ugyanakkor egy különdíjat is “megszereztek”, amit a legszebbnek ítélt játékos vehetett át: Lăcătuş Cyntia (képünkön).
A tornán szerepelt csapat: Nagy Heléna, Pusztai Myrthis, Torda Vanessa, Caragilov Melissa, Erdei Alexandra, Réder Bianka, Toma Denisa, Toma Carmina, Tóth Vivien, Purcel Raluca, Dânga Nicoleta, Vas Gabriella, Lăcătuş Cyntia, Bihari Viktória.
Az Unirea már most megkapta a meghívást a következő évi tornára is.

Keresés