
Mivel a nyugati kereszténység (katolikus egyház), illetve a keleti kereszténység (ortodox egyház) hagyományos számítási módozatainak különbözősége miatt idén nem esett egybe a nevezettek híveinek húsvétja, így az érmihályfalvai Egészségügyi-Szociális Központban is már másodjára készülhettek az ünnepre ezen a tavaszon.
Az ápoltak közül azok, akiknek egészségi állapota lehetővé tette, a központban dolgozók segítségével az ebédlőben festettek tojásokat, közben beszélgetve hajdani ünnepekről, emlékeket felelevenítve.
Gondoltak azokra is, akiket betegségük ágyukhoz láncol, utóbbiaknak szobáikba vitték az elkészült, és tányérokon friss zöld fű közé rendezett tojásokat.
Minden alkalmat igyekeznek megragadni arra, hogy a központban élők mindennapi életébe változatosságot vigyenek, így amikor csak lehet programokat, közösségi tevékenységeket szerveznek – mondta el Csűri József igazgató.