Megérkezett az első, új befektető Érmihályfalvára

Megérkezett az első, új befektető Érmihályfalvára
2020. September 25.
Továbra is prioritás a gazdasági jólét, a városi környezet és a társadalmi harmónia biztosítása
/vlm/Image/Show/84/
illusztráció

A külföldi befektetők tulajdonában lévő vállalatoknál történő elbocsájtások, nem csak a munkahely nélkül maradó polgárainknak, de, természetesen, nekünk is óriási gondot, fejtőrést okoz.

Az elmúlt félév alatt, lobbinknak köszönhetően, több cég tulajdonosa is érdeklődött már városunk szabad termelőkapacitásai és humánerőforrása iránt.

Ezek közül egy román befektető tulajdonában levő SENERA nevű, többek között útépítéssel foglalkozó vállalat, kedden, szeptember 22-én megvásárolta a Szent-Györgyi Albert utca elején lévő MARCONST cég egykori ipartelepét.

Itt a folyékony beton mellett előre gyártott betonelemeket, szegélyeket, díszburkolatot fognak gyártani.

A befektető cég, amelyik a huszonöt millió lej értékű úthálózatunk kiépítése mellett, a telep gépekkel való felszerelése után elkezdi a munkaerő toborzást.

Tudjuk azt, hogy az építőiparban a nehéz munkáért arányos fizetés jár, éppen ezért reméljük, hogy ez a cég is ehhez fogja tartani magát alkalmazottaival szemben.

Míg mások elmélkednek, kárörvendő kampányfogásként használják a munkanélküliséget, addig mi munkahelyeket teremtünk a nehéz helyzetbe sodródott érintettek számára.

Városunkban még két magántulajdonban lévő régi ipartelepet: a dohánygyárat és a téglagyárat tudjuk ajánlani befektetőknek, de folynak tárgyalások, olyan magyarországi érdeklődőkkel is, akik zöldmezős beruházásban gondolkodnak. Ezek csomagoló, nyomdaipari termékek és napelemek gyártásában és fogalmazásában érdekeltek.

Egyébként a jelek arra utalnak, hogy nálunk a helyi mezőgazdaságban és állattenyésztésben előállított termékek feldolgozó ipara, az agráripar fog teret hódítani kisebb-nagyobb termelőegységekben.

Szívből remélem, hogy az érkező befektetők, az új munkahelyek létrehozásával ellensúlyozni tudják azt a hiányt, amit manapság az elbocsájtások okoznak.

Az érintettek számára biztosan sovány vigasz, de a cipőipar hat cégében, Érmihályfalván, még mindig 1810 alkalmazott dolgozik és tartja el családját.

Ez után is azon dolgozunk, hogy városunk továbbra is egy nyüzsgő, lüktető mindenki számára otthont jelentő hely legyen, mint amilyen az elbocsájtások előtt volt.


Nyakó József – polgármester

Keresés