Hűvös, esős idővel kell számolni május harmadik hétvégéjén, az érmihályfalvi Nyíló Akác Napok állandó időpontjában. A szervezés természetesen hónapokkal korábban megkezdődött, de a hét elején már megérkeztek a vidámpark elemeit szállító első teherautók, szerdán megkezdődött a főtéri színpad építése, csütörtökön pedig az árusok egy része is elfoglalta helyét. A programok nyitánya, ahogyan évtizedek óta mindig, a haszon- díszállatkiállítás, ennek helyszíne módosult idén, de az érdeklődőknek csupán pár lépéssel kellett irányt változtatniuk. A megszokott, Móka patak melletti színben ugyanis erőgépek parkolnak, ám a célnak nagyszerűen megfelel az ettől pár méterre lévő épület, mely egykor a tömbházak kazánháza volt, majd sokáig kihasználatlanul romlott állaga, az utóbbi hetekben azonban az önkormányzat saját forrásból megkezdte rendbetételét, hogy ott edzőtermet alakítsanak ki.
A még renoválás közbeni épületben volt tehát a kiállítás, mely idén is elsősorban az óvodások, kisiskolások érdeklődésére tartott számot, de felnőttek is szép számban megfordultak ott, nem különben kisállattenyésztők, akik egymás között és a kiállítókkal beszélhették meg tapasztalataikat, vagy éppen üzleteket is nyélbe üthettek. A ketrecekben láthattunk galambokat, nyulakat, tyúkokat és kakasokat, kacsákat, pulykákat mindenféle színben és méretben, a mintegy kéttucatnyi kiállító pedig elsősorban Érmihályfalvát és Margittát képviselte. Volt gazda, aki tapsifülesét ki is vette a ketrecből, hogy a gyerekek megsimogathassák, de nagy sikere volt annak az épületen kívüli póninak is, melyre a gyerekek fel is ülhettek egy fotó erejéig.
A nap további programja az esti kórustalálkozó, melynek házigazdája a Veres László Zsolt Városi Kórus, vendégül pedig a helyi római katolikus egyházközség kórusait, továbbá a Margittáról, Székelyhídról, Szalacsról és Püspökladányból érkezett kórusokat látják.
(erdon.ro)
A további program IDE tattintva olvasható.