Megkezdődött a Dióverő Nagyvásár

Megkezdődött a Dióverő Nagyvásár
2018. September 28.
Az utolsó simítások után a polgármester megnyitotta a rendezvénysorozatot.
/vlm/Image/Show/84/

A péntek délelőtt a Dióverő Nagyvásár helyszínének rendezgetésével telt. Persze a munka már napokkal korábban megkezdődött, de a leglátványosabb rész péntekre maradt.

A Gödör rendezvényházhoz, illetve a piknikudvarhoz érkezőket az esemény jellegéhez illő kapu fogadja, a hatalmas sátor alatt terménykiállítást rendeztek be. Az egyik oldalon a speciálisan erre a célra készült “fiókos” tárlókba kerültek azok a tengeri, búza, napraforgó, árpa, cirok, stb. “minták”, melyeket a helyi, illetve a környékbeli gazdálkodók küldtek/hoztak, a sátor másik oldalán, szintén tárlókba helyezték el a gyümölcsöket, zöldségeket, illetve a kompótokat, lekvárokat, befőtteket, savanyúságokat. A tárlók előtt “bőségkosarak” kaptak helyet, ugyancsak mindenféle, a kertek őszi gazdagságát bemutató gyümölccsel, zöldséggel. A sátor hátsó részében már elkészült a színpad, melyen előadások követik majd egymást. Az udvar szabad részében készen vannak azok a sátrak, melyek majd a testvértelepülések küldöttségeit várják, például az örömfőzés alkalmával. A környékbeli települések ugyancsak mindenféle jóval megrakott szekerei is megérkeztek, pontosabban a megnyitóig három: a semjéni, a kiskereki és a székelyhídi.

Lacikonyha is működött már, kürtős kalácsot is lehetett vásárolni.

A rövid megnyitóra a már a vendégek fogadására előkészített teremben került sor. A helyet foglalókat Nyakó József polgármester köszöntötte, felidézve gyerekkori emlékét, amikor először szerzett tudomást szüleitől a “dióverő vásár” létezéséről és elnevezéséről. Kifejtette: évek óta voltak a vásár felelevenítésére különféle próbálkozások, a rendezvény is több elnevezést kapott, idéntől azonban reményeik szerint “egy új útra” léptek, hozzátéve mindehhez, hogy – ahogyan arról már írtunk – az Európai Unió is támogatja az eseménysorozatot az “Európa a polgárokért” programon keresztül (továbbá a Megyei Tanács is helyi civil szervezetek közreműködésével). A vásár bemutatja a mihályfalvi és a környékbeli emberek szorgalmát, mondta a polgármester, ehhez mindjárt hozzáfűzte azokat a köszönő szavakat is, melyekkel a Városháza és az ahhoz tartozó intézmények munkatársait illette, akik derekasan kivették részüket az előkészületekből. Karsai Attila alpolgármester is a kollégák hozzáállását méltatta, majd kérte, hogy a továbbiakban vegyen is mindenki részt az eseményeket. Aki itt van, vigye mindenki tovább a hírt: a következő napokban mindenki előtt nyitva a Dióverő Nagyvásár kapuja – zárták a megnyitót az elöljárók.

Mindjárt következett is az első program: az érdeklődők Szilágyi Andrea muzeológus vezetésével járhatták végig a helyi emlékhelyeket ( (Bernáth-Bujanovics kastély, Emlékmű a 20. század hősei és áldozatai tiszteletére, Zsinagóga, Történelmi és Néprajzi Városi Múzeum, 56-os emlékmű).

A fesztivál teljes programja ITT olvasható.

Keresés