Megkezdte a felkészülést a 2015-2016-os bajnokságra az Unirea

Megkezdte a felkészülést a 2015-2016-os bajnokságra az Unirea
2015. July 10.
Megkezdte a felkészülést az augusztus 15-én rajtoló bajnoki idényre az Érmihályfalvi Unirea. A klub négy korosztályban szerepeltet csapatokat, de rövidesen már a legfiatalabbaknak is szerveznek válogatót.
/vlm/Image/Show/84/
Szerdán gyűltek össze a szezonra készülő sportolók

A hőmérő még árnyékben is 36 Celsius fokot mutatott szerdán késő délután, amikor az Érmihályfalvi Unirea felnőtt csapatának tagjai gyülekeztek a Praszler stadionban, hogy megkezdjék a felkészülést a 2015-2016-os megyei első osztályú labdarúgó bajnokság őszi szezonjára. Ifj.Fele Sándor edző előbb röviden ismertette a játékosokkal a klub helyzetét, a célokat és elvárásokat, majd úgynevezett felvezető edzést vezényelt. Míg a sportolók róttak pár kört a pálya körül, elmondta: elsődleges cél, hogy a csapat a tabella első felében verekedjen ki magának állandó helyet, illetve, hogy minél több, lehetőleg helyi és környékbeli fiatal tehetség épüljön be a keretbe.
Apropó keret: Marius Dumiter Német-, Borzási István Olaszországba távozott munkát vállalni, Keresztúri Ádám pedig megvált a csapattól. Hazaérkezik a Partium FC-től Pap László, próbajátékon vesz rész részt Madar Tamás (hátvéd, Nyírábrány) és Bordás Gábor (szélső-középpályás, Debrecen). Az ifjúsági csapatból “felhozzák” Kis Márkot (kapus), Kovács Csabát, Sas Ádámot, Bacsó Attilát, Ötvös Szabolcsot, Adrian Crăciunt. A keret további játékosai: Perényi Szilárd és Ármós Sándor kapusok (kapusedző Szász Attila), Lakatos János, Horváth Attila, Csiri Zoltán, Gyula Lehel, Gábor József, Fórián Csaba, Vadkerti Nándor, Fele Szabolcs, Claudiu Crisan, Crisan Roland, Sándor Krisztián, Létai Gábor, Péter Tihamér, Kiss Sándor, Illés István.
Ifj.fele Sándor hozzátette: egy-egy hátvéd, középpályás és csatár szerződtetésében még gondolkodnak.
A hosszadalmas – egyébként naponta tartott – edzések helyett az edzőmeccseket tartja fontosabban a tréner, négyet már le is kötöttek:
– július 18-án Nyíradony ellen haza pályán,
– július 22-én Diószegen (18 óra),
– július 29-én Bors ellen haza pályán (19 óra),
– augusztus 1-én Nyíradonyban.
Az ifjúsági csapat (edző Csűri Sándor) a jövő héten kezdi az edzéseket, mellettük további két csapatot is indítanak a korosztályos bajnokságokban: a junior C-ben (edző Fele Szabolcs) és a junior E-ben (edző Szabó Zoltán). Mindezek mellett augusztus 4-én 10 órára ifj.Fele Sándor a Praszler stadionba várja a 2008-2009-ben született korosztályt, mert válogatót tartanak a legifjabb csapat megszervezésére, ezzel is biztosítva a fiatalok sportolási lehetőségének és a
klub keretének folytonosságát.
(Bihari Napló / Rencz Csaba)