Megmutatták, ki mit tud

Megmutatták, ki mit tud
2012. November 4.
Szombaton zajlott le a kultúrházban az RMDSZ-szervezte hetedik megyei Ki mit tud?-vetélkedő Érmihályfalvára és környékére vonatkozó elődöntője.
/vlm/Image/Show/84/
A Zenebona csoport reneszánsz zenét adott elő
A korábbi évekhez képest kevesebben, összesen 28 produkcióval jelentkeztek fellépők az RMDSZ-szervezte Ki mit tud?-vetélkedőre. Felnőtteknek és gyerekeknek a következő kategóriákban lehetett jelentkezni: magyar népi hagyományőrző produkciók (néptánc, népdal, népzene); zenei produkciók (könnyű és komolyzene); tánc produkciók (klasszikus- és modern tánc); magyar irodalom (vers- és prózamondás); egyéb nemzetiségek produkciói.
A délután 14 órakor kezdődött versenysorozat mintegy három órán át tartott, ami után a zsűri döntéshozatalra vonult vissza, közben Cseke Attila szenátor kiosztotta az emléklapokat a csoportoknak, illetve egyéni fellépőknek.
Az eredményhirdetés előtt a szenátor felelevenítette, hogy az első vetélkedő előtt a szervezők célja az volt, hogy a kisebb-nagyobb közösségek felmutathassák értékeiket, de aztán az is kiderült, hogy a versengésnek egy másik haszna is lett, mégpedig az, hogy mindenféle előadócsoportok alakultak. Ma már annyi a jelentkező, hogy régiónkénti válogatókat kell rendezni a döntő előtt. A politikus úgy vélte, hogy egy taps mindenkinek kijár, mert pódiumon szerepelni, közönség előtt mindig bátorságot igényel, függetlenül az eredménytől.
Nyakó József polgármester, az RMDSZ helyi elnöke is megdicsérte a fellépőket, hiszen “ők mindannyian a mi gyerekeink”, de azt is hozzátette: el kell fogadni, hogy egy versenyben, mint az életben is, vannak akik jobban teljesítenek – ebben az esetben ők a továbbjutók.
Boros Emőke Blanka tanárnő az irodalom kategória versenyzőinek figyelmét hívta fel a szép beszédre, a megfelelő versválasztásra és a színpadi-előadói magatartás szabályaira.
A továbbjutók, kategóriánként (a külön nem jelöltek érmihályfalviak):
Magyar irodalom – gyerekek: Kovács Csenge
Kelemen Lilla
Tini Tanoda színjátszó csoport
-felnőttek: Boda Bernadett
Hagyományőrzés – néptánc – gyerekek: Ezüstperje néptánccsoport (Érsemjén)
– felnőttek: Nyíló Akác néptánccsoport
Ezüstperje néptánccsoport (Érsemjén)
Rencz Norbert
Zene – komolyzene – gyerekek: Zenebona csoport
– felnőttek: Marozsán Csilla
– könnyűzene – Szivárvány csoport
Tánc – klasszikus tánc – gyerekek: Napsugár menettánccsoport
Fehér Akác menettánccsoport
felnőttek: Syluette menettánccsoport
-modern tánc – gyerekek: Silver Wings csoport (Érkörtvélyes)
Fly Away csoport (Érkörtvélyes)
X-Team csoport (Értarcsa)
– felnőttek: Best of Dance csoport (Érkörtvélyes)
Street Dancers
Fleshdance csoport (Éradony)
Az eredményhirdetés során több különdíjat is kiosztottak, amelyek azonban nem jelentettek továbbjutást.
A középdöntőre november 24-én, szombaton kerül sor Nagyváradon, a Szakszervezetek Művelődési Házában.