A XXI. Nyíló Akác Napok sem volt kivétel: felvonulással kezdődött a megnyitó, melyben a helyi és vendék előadó csoportok, gyerekek sorjáztak át a főtéren.
A színpadon a Syluette menettánccsoport mutatta be műsorát, mely után Lunczer Mária ny.tanárnőt köszöntötték a színpadon, abból az alkalomból, hogy az általa vezetett csoport idén 21 éves!
“Engedjünk a kísértésnek” – ezzel a felhívással biztatott a négy (vagyis már “csak” három) nap nyújtotta szórakozási lehetőségek kihasználására mindenkit Nyakó József polgármester, amikor rövid köszöntő beszéde végén megnyitottnak nyilvánította az idei fesztivált. Az utána felszólalók ugyancsak (dicséretesen) rövid beszédeket mondtak (ami az RMDSZ-es politikusok esetében azzal magyarázható elsősorban, hogy röviddel később megyei választmányi gyűlésen kellett részt vegyenek Nagyváradon).
Sorrendben Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, Cseke Attila és Szabó Ödön, a szervezet parlamenti képviselői mondtak beszédet, méltatva a régió legnagyobb ünnepét.
Utánuk testvértelepülések polgármesterei következtek: Szögedi Anna, a felvidéki Tornalja, illetve Nyíri Béla, a szomszéd Nyírábrány elöljárója.
A megnyitó további részében előadócsoportok léptek színpadra: a Napsugár és Fehér Akác menettánccsoportok, az Aprólábak (képünkön), Fürgelábak, Ezüstperje és Nyíló Akác néptánccsoportok, a Zenebona csoport, egy érsemjéni, a Forever Dance és Street Dancers monderntánc csoportok, Elena Serb román népdalénekes.