Megnyitotta kapuit a nyolcadik alkotótábor

Megnyitotta kapuit a nyolcadik alkotótábor
2014. June 17.
Június 16-án, hétfőn nyitotta meg képzeletbeli kapuit a VIII. Értékteremtő Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, magyar- és lengyelországi, szlovákiai és romániai résztvevőkkel.
/vlm/Image/Show/84/
A miskolci Goda Gertrúd és a nagybörzsönyi Kiss András munkához is látott

A Polgármesteri Hivatal és a Marcsó József Alkotókör szervezésében a VIII. Értékteremtő Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábornak idén is a Regina panzió ad helyet, melyben június 16. és 22. között csak az alkotók a vendégek. Szalai Ilona könyvtáros, főszervező hétfőn délután elmondta, hogy 21-22 vendég érkezésére számít, beszélgetésünkkor 17-en már belakták a szobáikat, sőt, volt aki az alkotásnak is nekifogott.
A művészek a helyiek mellett Hajdúnánásról, Miskolcról, Nagyváradról, Érkeserűből, Hegyközcsatárból, Margittáról, és először egy-egy alkotó Debrecenből és Nagybörzsönyből, kettő Kassáról és három Ustronból érkezett. Utóbbi lengyelek hajdúnánási, míg a kassaiak margittai “közvetítéssel” jutottak el a városba, a nyelvi nehézségeket a művészet nemzetközi nyelvét is “bevetve” hidalják át.

A tábor idei témája: honnan jöttünk és kik vagyunk, illetve Érmihályfalva. A tábor végén idén is megrendezik az annak ideje alatt született alkotások kiállítását, mely megnyitásának időpontját még nem állapították meg.

(BN)

Keresés