Mégsem csak párjával…

Mégsem csak párjával…
2019. May 19.
Szombat délutáni program volt Kovács Éva üvegfestő "Csak párjával" című kiállításának megnyitója a könyvtárban.
/vlm/Image/Show/84/

Elsőként Gheri Judit könyvtáros köszöntötte a megjelenteket, majd néhány szóban méltatta a kiállítást. Elhangzott, hogy Kovács Éva azok közé a szerencsések közé tartozik, kiknek a hobbijuk a munkájuk. Egy-egy tárgy megfestésével órákat, de akár napokat is eltölt. Rendelésre és környezete gyönyörködtetésére egyaránt készít vázákat, tányérokat, poharakat, csészéket. Ezek díszítésére a festéken kívül használ magvakat, gyöngyöket, szalvétát, tojáshéjat, kávézaccot. Kedveli a szimmetriát, az egymásba fonódó mértani alakzatokat, virágokat, különböző motívumok, de az absztrakt díszítő elemek sem véletlenszerűen, hanem gondos tervezés után készülnek el, a megfestendő tárgy formája dönti el, mi kerül rá.

Nyakó József polgármester további sikereket kívánt és kitartó munkát, valamint elmondta, hogy 2020-ban számos olyan rendezvényre kerül majd sor, melyeket városunk első írásos megemlítésének kerek évfordulója fog inspirálni.

A megnyitót Boros Emőke tanárnő és Felvinczi Erzsébet tanítónő rövid műsora tette még élvezetesebbé, melyben közreműködtek Orosz Erzsébet és András László Roland II. E. osztályos tanulók.

A kiállítás június 15-ig tekinthető meg.

Keresés