2014. February 28.
Idén első ízben került megrendezésre Érmihályfalván az élesdi Lugosi Mihály Nemzetközi Szépolvasó Verseny helyi szakasza. Gábor Éva tanítónő-szervező beszámolója.
A verseny győztesei tanítóikkal, és a zsűri tagjaival
Az olvasni szerető, meséket és érdekes történeteket kedvelő kisdiákok szerdán, február 26-án a Zelk Zoltán Általános Iskola “Szobros épületében” gyülekeztek, hogy részt vegyenek az elődöntőn. A III. és IV. osztályos gyerekek szabadon választhattak kedvenc olvasmányaik közül a felolvasáshoz. Az igazán változatos szövegek, mesék csodás élményt nyújtottak minden jelenlévő gyerek és felnőtt számára. Hallhattunk Mátyás királyról szóló mesét, magyar népmeséket, Benedek Elek mesét, ezenkívül, főleg a negyedikesektől, Gárdonyi Géza és Tamási Áron műveket is. A verseny zsűritagjai értékelték az olvasás érthetőségét, a helyes kiejtést, szövegértést, mindemellett azt, hogy mennyire adta vissza az olvasó kisdiák a szöveg hangulatát.
-Igazi élmény volt számomra, hogy itt lehettem. Nagyon jó volt hallgatni a gyerekeket, átélni a mesék csodás hangulatát – mondta Nyakó Irénke, az RMDSZ-Nőszövetség tagja, a zsűri elnöke.
Az olvasás szépségéről szólt a későbbiekben Borbély-Simon Andrea, a Máté Imre Városi Könyvtár könyvtárosa, a zsűri másik tagja. Kovács Angéla üzletasszony, nőszövetségi tag, szintén elismeréssel szólt a gyerekek teljesítményéről, hozzátéve, hogy az érdem nemcsak a tanulóké, de felkészítő tanítóiké is. A hangulatos, barátságos rendezvényen mindenki nagyon jól érezte magát. A zsűri értékelése után minden résztvevő gyerek oklevelet és finom édességet kapott. Az ajándékokat köszönjük szépen a két nőszövetségi tagnak, Nyakó Irénkének és Kovács Angélának. A verseny szervezője a felkészítő tanítóknak oklevéllel köszönte meg munkájukat.

A nemzetközi verseny döntőjén 12 gyerek vehet majd részt április 10-én, Élesden.
Továbbjutó diákok:
– III. osztály -Biri Csilla és Muresan Alex (Nyakó Meinda tanítónő osztályából), valamint Pap Kamilla (Felvinczi József diákjai);
– III. osztály -Biri Csilla és Muresan Alex (Nyakó Meinda tanítónő osztályából), valamint Pap Kamilla (Felvinczi József diákjai);
– IV.osztály – Somogyi Csilla, Mustean Panna, Szávó Vivien, Szalai Alíz, Boldog Donáta (Gábor Éva tanítónő tanítványai), Lehoczki Brigitta, Győrfi Viktória (Belényesi Katalin diákjai), Fodor Zoltán és Józsa Zsanett (Nagy Brigitta tanítványai).
Kellemes élmény volt együtt hallgatni a szép meséket, remélem, jövőre még többen csatlakoznak majd hozzánk, hisz “olvasni jó!”