
Miközben az állam anyagiakkal igyekszik serkenteni elsősorban a nehezebb szociális helyzetben lévő szülőket, hogy járassák bölcsődébe, óvodába gyerekeiket, ezzel tegyék őket egy közösség részévé, az önkormányzat a maga részéről – amellett, hogy folyamatosan korszerűsíti az épületeket, a találkozás örömével próbálja megörvendeztetni a legkisebbeket, de akár szüleiket is. Ezzel magyarázta Nyakó József polgármester azt, hogy péntek reggeltől (volt, ahol már csütörtök reggeltől) kedves mesefigurákat ábrázoló táblák fogadták a bölcsőde és az óvodák (összesen 7 helyen) előtt járókat. Az elgondolás lényege, hogy a reggel a “munkahelyükre” érkező gyerekeknek örömet okoz találkozni kedvenceikkel, jobban indul a napjuk. A táblák ugyanakkor hirdetik is: ott tanintézmény van.