Mesés hétvége Nagyváradon

Mesés hétvége Nagyváradon
2019. March 29.
Bihar megyét idén két érmihályfalvi csapat képviselte a XX. Mesék szárnyán mesevetélkedő országos szakaszán.
/vlm/Image/Show/84/

A XX. Mesék szárnyán mesevetélkedő országos szakasza zajlott múlt hétvégén Nagyváradon. Az ország 16 megyéjéből 18 négyfős csapat versengett az ünnepi versenyen. Bihar megyét idén két érmihályfalvi csapat képviselte, a Szív és a Nap csapat, mindkettőt a Zelk Zoltán Gimnázium IV. C. osztályának diákjai alkották.

A versenyre 12 meséből kellett készülniük a csapatoknak, emellett fogalmazást kellett írniuk és egy-egy tanult mesét színpadra vinniük. Március 22-én, pénteken este, a gyönyörűen földíszített Florica Ungur Városi Kultúrházban gyülekeztek a gyerekek, felkészítőik, szülők, vendégek. Alföldi Andrea, a verseny főszervezője mondott köszöntő beszédet, majd ismertette a két napos rendezvény forgatókönyvét. Ezután a csapatok bemutatkozó videóit tekinthettük meg, majd zenés-táncos ismerkedő játékok, kézműveskedés, meglepetések következtek.

A nagyváradi családok látták vendégül, szokásos módon, a távolabbról érkezett gyerekeket. A mihályfalvi gyerekek tanítónénijükkel és néhány szülővel szállodában töltötték az éjszakát, ami szintén remek élmény volt számukra. Másnap reggel fél 9-kor kezdődött a verseny. A főszervező bemutatta a 9 tagú zsűrit, a következő órában pedig a feladatlapok megoldása és a fogalmazás szerkesztése következett. Rövid szünet után a szereplők beöltöztek és előkészítették a díszleteket a színpadi produkciókhoz. A mi csapataink Zelk Zoltán “A bűvös cipó” és “A furfangos szarka” című meséket adták elő. Ezúton is köszönet a szülőknek, hogy segítettek az előkészületekben és mellettünk álltak, együtt drukkoltak velünk,értünk.

Az ebédszünet után a zsűri munkához látott, a gyerekek pedig változatos, érdekes programokon vehettek részt – volt vízi parti a Nymphaea Aquaparkban, játékok a Gyerekvárosban, látogatás az állatkertben és persze a Mc‘Donalds sem maradt ki. Remek élményekkel gazdagodva tértünk vissza az esti eredményhirdetésre, de előtte még interaktív koncerten vettek részt a gyerekek, hogy a feszültség oldódjon némiképp.

Végül aztán átadták a különdíjak, ajándékokat, nyereményeket, méltóképpen egy jubileumi versenyhez.

Az érmihályfalvi Szív csapat (Karsai Kristóf, Galajda Maya, Belényesi István és Sághi Csanád) minisztériumi dicséretben részesült, emellett elnyerte a Gyermekmentő Szolgálat fődíját, meghívást a május végén, Budapesten tartandó gyermeknapi hétvégére. A Nap csapat (Deák Nikoletta, Stéfán Nóra, Aszalós András, Deák Denisa) a színpadi produkcióért részesült különdíjban.

A díjátadó és táncos kavalkád végén több száz színes lufi hullott alá a gyerekekre, akik ekkor már önfeledten ujjongtak és nevettek.

Sok kellemes élménnyel gazdagodtunk mindannyian, szülők, gyerekek, pedagógus, egyaránt.

Szeretettel gratulálunk ügyes gyermekeinknek, akikre nagyon büszkék vagyunk!

Gábor Éva tanítónő

Keresés