Az előadásra érkezők már a kultúrház udvarán láthatták Berecz Andrást, aki egy padon ülve – elmondása szerint – azon fáradozott, hogy műsorából fejben “hajigálta kifelé” azokat a részeket, melyeket azok pikáns voltára és az egyre sorjázó gyerekekre tekintettel nem illendő elmondani.

Ha mégis elszáll egy-egy szó a gyerekek feje felett, akkor remélem, lesz, aki elkapja – de ezt már a színpadról mondta, ahol semmi más nem volt rajta kívül, csak egy asztalon egy pohár víz, melyből néha kortyolt mesélés közben. De nem is kellett semmi díszlet, elég volt az ízes szó, a tanulságos történet, és ezek összeelegyítésével emlékezetes előadás kerekedett.

Mivel “fecsegéssel tele a mai világ”, rá is tértünk a tárgyra, a mesére, ami azért nem volt csak mese, de azért megismerhettük az “egyenes bélű tehenet”, megtudhattuk például, hogy nem az a fontos, egy ajtó merre nyílik, hanem hogy legyen késztetés a bemenetelre, vagy azt, hogy hogyan lett a pázsitzöld zekéből sapka, majd gomb és mesélő cérna, továbbá, hogy mi a rövid prédikáció lényege.
Mivel “nincs szebb szövetség ember és ember között, mint a közös nóta” hát dalra is fakadt előadó és közönsége, de az is kiderült, hogy lett a tánc, mert azért az sem egy utolsó dolog.

A közönség állva tapsolta az előadót, azt sajnálva, hogy már itt a vége fuss el véle, és ahogyan egy néző fogalmazott: “Sajnálhatja, aki kihagyta. Azok a célzó beszólások! Mert például nálunk is vannak, akikben ‘csak úgy jön fel a mesterség’, de sehogyan sem jut a felszínre.”

És, hogy választ kapjon a címbeli kérdés, a barnamedve bundája – fekete. Aki nem hiszi, járjon utána. Vagy hallgassa meg Berecz András meséjét.

(erdon.ro)