Minden eddiginél több díjat “főztek össze”

Minden eddiginél több díjat “főztek össze”
2019. December 2.
Szombaton a nagyváradi ERA Park bevásárlóközpont parkolójában tartották meg a 6. "D'ale pocului" disznótoros fesztivált-versenyt, melyen az érmihályfalvi csapat minden eddigi teljesítményét felülmúlóan szerepelt.
/vlm/Image/Show/84/
A rendezvényre tizenegy Bihar megyei, egy Szatmár megyei és két magyarországi (Bedő, Körösnagyharsány) településről érkeztek csapatok. Ezek egy-egy 100 kg-os sertést kaptak feldolgozásra, a finom falatokat zsűrizték, de a legnépszerűbb csapatot is díjazták és idén is volt pálinkák versenye is. Az érdeklődők 20 lejes, úgynevezett kóstolási jegyeket vásárolva bármely csapat készítményeiből falatozhattak.
Az idei versenyről sem maradt el a rekordkísérlet: ezúttal egy 200 méteres miccs elkészítésére vállalkoztak. A rendezvény idején különböző népzenei csoportok léptek fel és volt kangoo-jumps előadás is.
Mondhatjuk, hogy Érmihályfalva csapata hagyományosan jól szerepel ezen a fesztiválon és versenyen, idén azonban az Oláh Imre vezette, jól összeszokott társaság – Bába Mária, Todor Maria, id. és ifj. Todor Iuliu, Bíró Imre – még az eddigieket is felülmúlta, hiszen a kolbász, hurka és pálinka kategóriákban a második helyen végeztek, a toroskáposzta kategóriában elsők lettek. Ugyancsak első helyet kaptak a helyi termék elnevezésű kategóriában a velős húsos-palacsintára, mely a zsűri elnökének minősítése szerint olyannyira páratlanra sikeredett, hogy akár az országos különlegesség címet is megkaphatná. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a verseny történetében először annak nagydíját is átvehették, a vándordíjat jelentő faragott malacot egy évig őrizhetik Érmihályfalván, ehhez az étkek mellett a csapat asztalának díszítése, a jegyeladások és a csapat munkájának összhangja is hozzájárult.

Keresés