2017. July 21.
Több mint 500 táncos közreműködött a Budapesten és Balatonfüreden zajló vizes VB megnyitóján. Közöttük ott volt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes két Bihar megyei táncosa is (egy érmihályfalvi), akik révén kicsit bepillanthatunk a megnyitó kulisszái mögé, néhány érdekes részletet megtudva.

"Huszáros" jelent, benne a Bihar megyei táncosokkal (fotók: MTI)
Javában tart az úgynevezett vizes VB Budapesten és Balatonfüreden, 180 ország 2000 versenyzőjét felvonultatva. A történéseket a magyar közmédia ezúttal a határon túli magyarok számára is elérhetően közvetíti, így lehettünk szemtanúi a színpompás megnyitó ünnepségnek is, melyről több tucat nemzetközi televíziós csatorna is közvetített (köztük a CNN). A római kort, a honfoglalás idejét, majd Mátyás király korát és a kiegyezés időszakát, a füredi Anna-bálok forgatagát, az eddigi magyar olimpiai bajnokok alakját megidéző koreográfiában, a Duna Pest felőli oldalán, a Lánchíd lábánál felállított 3000 négyzetméteres színpadon az önkéntes zászlóvivőkön kívül 510 táncos lépett fel: akrobaták, modern- és balettművészek, amatőr néptáncegyüttesek, illetve az ExperiDance, a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna Művészegyüttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei. Mivel utóbbiban két Bihar megyei előadó is van, az érmihályfalvi Rencz Norbert és a margittai Bordás Barnabás – ahogyan arról Japánban, illetve az USA-ban és Kanadában tett turnéjuk alkalmával már beszámoltunk – néhány kulisszatitkot is megtudhatunk magáról a megnyitóról, illetve az előkészületekről.
Akiket a képernyőn láttunk, azok természetesen nem voltak ott mind minden alkalommal, hiszen a politikusok nem próbáltak, a sztárvendég CeeLo Green is csak akkor este lépett fel, ám több próbán ott volt az énekes Takács Nikolas és Radics Gigi, vagy éppen a vb szimbólumának megtett szökőkutat jelképesen elindító Egerszegi Krisztina. “Ez egy olyan nagyságrendű dolog, amit csak az tud elképzelni, aki benne van. Minden nagy, hangos, látványos és… drága”- fogalmaztak a fiúk.
Az “éles” megnyitó már kedvező időben zajlott, minden rendben lement, minden élőben juthatott el a nézőkhöz, bár a tévések úgynevezett vágóképekkel is fel voltak készülve, de ezekre nem volt szükség. Ilyenkor természetesen minden előadónak figyelni kell minden mozdulatra, hiszen a közeli képeken minden látszik, a hozzáértők azonnal kiszúrják a “civil” mozdulatokat… A megnyitót követően a sportolók vették át a főszerepet, a táncosok pedig visszatértek előadásokkal teli mindennapjaikhoz. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes ezekben a napokban, hetekben Szarvason, a Várkert Bazárban, Kapolcson (Veszprém megye), a Budai Várban, Tokajban lép/lépett fel, hogy aztán a táncosok is elérkezzenek a jól megérdemelt nyári szabadság idejéhez.
(erdon.ro)