Tisztelt egybegyűltek!
Idén fiatal felnőtté cseperedett valami, ami 1989-ben született meg a romániai magyarság egyben tartása, összetartása érdekében. Úgy figyelhettük növekedését, akár csak gyermekeink növekedését az évek során. S bár ennek a szervezetnek is volt születésnapja, gyertyáit csak gondolatban gyújtottuk meg és csak jelesebb alkalmakkor ünnepeltünk így együtt. A 18. életévét betöltött fiatal is úgy érzi övé az egész világ, és újult erővel fog bele a körülötte levő dolgok újításába. Ilyen lehetett az általunk ma ünnepelt szervezet is, új utakat látott és kezébe is vette annak fonalát. Jött lassan a 20. életév és még mindig voltak új dolgok, melyeket szeretett volna megvalósítani – Isten segítségével véghez is vihette e terveinek java részét. Akkoriban főként férfijaink vettek részt minden, a nyilvánosság előtt véghezvitt építésben, ám tudjuk jól: minden sikeres férfi mellett ott áll egy nő. Jelen esetben pedig hadd emeljem ki, hogy minden sikeres szervezet mögött ott egy másik szervezet, itt említeném meg az RMDSZ Nőszervezetét, mely nem kivált az eredetiből, csak nevet és figyelmet kaptak azok, akik eddig a háttérben ügyködtek, szorgosan. Egy éve már ennek, így aztán szervezetünknek egyre több fronton sikerülhet helyt állnia. Nem csak a “nagypolitikában”, melyhez valljuk, inkább a férfiak értenek, hanem a nőkkel, idősekkel, fiatalokkal és gyermekekkel is tudunk igazán foglalkozni. Odaállunk mindenki mellé, segítve, fő feladatnak tartva, hogy magyarságunkat megtartsuk, megtarthassuk egy olyan világban, mely mindenáron elnyomni akar bennünket.
Ma 25 évesek lettünk, 25 évnyi feladat, munka, siker és néha kudarc, 25 évnyi öröm, ünneplés, néha szomorúság és gyász, de 25 csodás év, melynek reményeink szerint csak folytatása lesz. Népünknek, nemzetünknek itt a határ ezen oldalán szüksége van, egy erős szervezetre, mely kiáll értük, értünk és nem hagyja veszni, ami igazán fontos. Mert bármi történjen is, egységesnek kell maradnunk, meg kell maradnunk magyarnak, de ugyanakkor meg kell maradnunk embernek is.
Születésnapokkor a tortán levő gyertya elfújásakor az ünnepeltnek kívánnia kell valamit. Most kívánjuk együtt: még legalább ennyi gyertya gyúljon az RMDSZ tortáján.
Dr.Turucz Mária megyei tanácsos
az RMDSZ-Nőszervezet regionális és helyi elnöke