Mire figyeljünk oda a nagy hidegben?

Mire figyeljünk oda a nagy hidegben?
2014. December 30.
Főleg a magas vérnyomásban szenvedők számára lehet veszélyes a hideg, de másoknak sem árt vigyázni – mondta el a Bihari Naplónak dr. Balogh Árpád háziorvos.
/vlm/Image/Show/84/
Hidegben érdemes jól felöltözni (Fotó: origo.hu)
Mivel a hideg érösszehúzódást eredményez, aminek az egyik hatása az, hogy emelkedik a vérnyomás, értelemszerűen pont azokat veszélyezteti leginkább a hideg, akiknek amúgy is magas a vérnyomásuk, mondta el a Bihari Napló kérdésére dr. Balogh Árpád háziorvos. Fontos, hogy akik ezt tudják magukról, minél kevesebbet tartózkodjanak kint, illetve szigorúan tartsák be az orvos által felírt gyógyszeres kezelést. Ha pedig úgy érzik, hogy nincsenek jól, beszéljék meg a kezelőorvosukkal, mi a teendő, szükséges-e esetleg változtatni a kezelésen.
Az idősek, az érelmeszesedésben, szívelégtelenségben, légzéselégtelenségben, asztmában és egyéb krónikus betegségben szenvedők szintén veszélyeztetettek, de a kisgyerekek is érzékenyek a túl alacsony hőmérsékletre, rájuk is fokozottan kell ügyelni. A különböző gyógyszerek – például gyulladáscsökkentők – felboríthatják a szervezet hőháztartását, figyeljünk tehát erre is.
Egyéb tudnivalók: alapszabály, hogy hidegben öltözködjünk rétegesen, hordjunk meleg ruhákat. Ne feledkezzünk meg a sálról, kesztyűről és a sapkáról – a szakértők szerint a test hőveszteségét 40-50%-ban a sapka vagy a sál hiánya okozza. Az egy újjas kesztyű jobban melegít, mint az öt újjas, hordjunk vastag zoknit és vastag talpú, meleg lábbelit.
Az alkohol csak látszólag melegít, valójában fokozza a hőleadást és ezáltal nehezíti a szervezet védekezését a hideg ellen. Viszont a forró tea jó hatású és tartsuk szem előtt azt is, hogy egészséges és változatos étrendünk legyen. Ha nagyon fázunk, egy kis édesség is jól jöhet – ez ugyanis segít a szervezetnek hőt termelni.
A lehűlésnek specifikus tünetei vannak, nagy hidegben tehát nem árt jobban odafigyelni egymásra. Ha azt látjuk, hogy a másik ember reszket, érthetetlenül beszél, képtelen egyenesen megállni, mozdulatait koordinálni – lehet, hogy épp hipotermiáról van szó. Fontos, hogy az illető személyt minél hamarabb meleg és száraz helyre juttassuk, ha pedig a tünetek nem enyhülnek, orvosi beavatkozás is szükséges.
(BN)

Keresés