Monda és valóság
1996-ban volt egy egyháztörténeti kiállítás, ahol a régi úrasztali terítők/kendők is bemutatásra kerültek. Akkor mondta el az akkor 70 éves Zoltai Erzsike néni ezt a történetet, az egyik terítőről.
„Volt egyszer egy szép és gazdag lány, Ketzely Krisztinának hívták, itt élt-éldegélt a mi városunkban a 18. században. Mikor nagylánnyá cseperedett, megkérte a kezét egy szép és hozzáillő ifjú. Már minden készen állott a lakodalomra, a menyasszony és a család várta a vőlegényt és a násznépet. De hiába várták, mert a Debrecen felől jövő násznépet török martalócok támadták meg, és az összes férfit elhurcolták, vagy megölték. Így a lakodalomból semmi sem lett, mély bánatába a menyasszony majd belepusztult. Soha nem ment férjhez, napjainak szürkeségét, bánatát a kézimunkázás és az Istenhez fordulás töltötte ki.”
Eddig tart a monda.
„A monda hagyományilag fenmaradt csodálatos tartalmú elbeszélés, mely bizonyos helyhez, vagy történeti személyhez fűződik” – határozza meg a monda fogalmát 1891-ben Novák Sándor: Költészettan és irodalomismertető című tankönyvében.
Ennek a mondának is valós alapja van.
– Az úrasztali kendő 0,65 x 0,65 cm nagyságú kék batiszt csipkés szegélyű, skófiummal (arany szállal) kivarrt munka. Bele is van hímezve: „Ketzely Kristina ajánlya az mihályfalvi szent ekklésiának 1774.”
- A Ketzely családbeliek az 1754/55-ös nemesi összeíráskor Bihar és Szatmár megyében éltek. Ketzely János és György. Ketzely György, a Krisztina édesapja. Édesanyja Gencsy Erzse, a mihályfalvi Gencsy családból. Krisztina (sz.1759- ?) férjhez ment nagybócsai Sárközy III. Pálhoz (1747-1841), kivel Kecskemétre költöztek, itt éltek. 6 gyermekük született (IV.Pál, Farkas, Lőrinc, Imre, Ábrahám és Ilona). Kecskeméten temették el, hatalmas címeres sírkövük a kecskeméti református temetőben található (mellékelt képünkön). A sírkő felírata szerint „farmosi Ketzely Krisztina asszonynak…hamvait áthelyeztették 1879. dec.1-én…hálás kegyeletből.”
- Az úrasztali kendő négy sarkában négy szív alakú rajzolat van, benne elosztva ez a vers van aranyszállal hímezve:
„Manna s kőszál vize Izráelt táplálja,
Lelkem is Jézusban e kettőt találja.
Bűnöm fertőiből megmosta lelkemet,
Teste táplál s azzal egyesít engemet.
Eljegyez magának drága vőlegényem,
Kinek szerelmében van minden reményem.
Ég szívem s felkészült szárnnyal igyekszik
Édes öleibe óh mikor érkezik.
Világot, mint kevély pávát megutáltam,
Tövis koszorúban mert több jót találtam.
Boldog egymáshoz hű galamb szerelme
Vőlegény Jézusom lelkem segedelme.
Véres sebeinek mérge szívem hatja,
Ezt csak az igazság napja gyógyíthatja.
Kőszál vizeire sietek, mint szarvas,
Ott lel szomjúságom hívesítő orvost.”
Kovács Rozália
helytörténész