Mozgalmas “fociélet” két forduló között

Mozgalmas “fociélet” két forduló között
2019. October 25.
Az egyik érmihályfalvi focipályára világítást szereltek, a másikat pedig hitelesnek ismerte el a megyei szövetség.
/vlm/Image/Show/84/
A napokban “fény gyúlt” az érmihályfalvi Paszler Gyula stadionban. Akik ismerik a focipályát, tudják, hogy annak arculatához hozzátartozik a jellegzetes lelátó (melynek felújítása tervben van), illetve azok a oszlopok, melyek égői először 1969 nyarán világítottak meg villanyfényes mérkőzést, ám csupán néhány évig üzemeltek. (A lelkes, ám kevésbé szakszerű kivitelezés miatt az égők jobbára csak az alattuk lévő területre bocsátottak fényt.) Hat oszlop a mai napig áll, és régi terv volt a világítás visszaállítása. Erre került sor a napokban, legalábbis részlegesen: a lelátó oldalain lévő két oszlopra, bár nem az eredeti magasságba, szereltek fel 2-2 korszerű reflektor. Fele Attila, az Unirea SK elnöke elmondta: a nem jelentős anyagi befektetést a Helyi Tanács állta, a szerelést szponzorálás gyanánt Kiss Csaba helyi vállalkozó végezte. Tervezik, hogy az átellenes oldalon is lesz szerelés, annál is inkább, mert az több haszonnal is jár: a korai sötétedés miatt a sok csapatnak (felnőtt, ifjúsági több utánpótlás) így kitolódhat az edzésideje, illetve sokan járnak “civilek” esténként a pálya körül futni, ők is igényelték, hogy ne a koromsötétben edzenek.
A másik érmihályfalvi focipályával kapcsolatos hír, hogy azt szerdán délután hitelesítette (omologálta) a megyei szövetség. A Százhold negyedben lévő sportközpont korábban, egy nyertes pályázat révén jött létre és fokozatosan épültek ki a hitelesítéshez szükséges feltételek. A klub vezetői, illetve Szász Attila pályagondnok tüsténkedésének eredményeként jól karbantartott, nyílegyenes vonalakkal körülhatárolt játéktér várta az ellenőrzést. Lapunknak Boros Péter, a Bihar Megyei Labdarúgó Egyesület titkára elmondta: a helyi klub kérésére érkezett a helyszínre Radu Bitea elnökkel, illetve a 4. és 5. liga ügyeit szervező Teodor Biriş és Horia Buz társaságában, hogy lemérjék, hitelesítsék az Unirea második számú pályájának méreteit, talaját. Ennek eredményeként az Unirea ifi-csapatai soron következő meccseiket már akár ezen a pályán is játszhatják, s amint a jelenlegi kaput is kicserélik (az új meg van rendelve), a felnőtt csapat is birtokba veheti azt, mely olyan állapotú, hogy sok, magasabban jegyzett csapat is elfogadná. “Örülünk, hogy vannak olyan klubok, melyek hangsúlyt fektetnek arra, hogy optimális körülményeket biztosítsanak a labdarúgáshoz”, fogalmazott Boros Péter. Mintegy “pályaavatóként” az Unirea Old Boys barátságos kispályás meccset vívott a megyei szövetség képviselőiből alkotott alkalmi gárdával, az eredményt… nem tudjuk, mert még nem készült el az eredményjelző.

Keresés