
Az érmihályfalvi Egészségügyi-Szociális Központ nemrégiben két futópaddal gyarapodott. Csűri József igazgatótól megtudtuk, hogy a Szatmár megyei Avasfelsőfalu iskolájával már hosszabb idő óta jó kapcsolatban vannak, a tanintézmény egy személyes kapcsolat nyomán már többször adományokkal támogatta az otthont. Ezúttal két futópadot (egy elektromosat és egy mechanikusat) adományoztak a Pro Humanitas Egyesületen keresztül a központnak, ahol sikerült is azokat elhelyezni, és az ápoló személyzet felügyeletével használhatják is az ott lakók, hiszen számukra biztosítani kell a mozgási lehetőséget, például ilyen módon is.
Ugyancsak az elmúlt hetekben kaptak szintén adományként, Hollandiából egy mozgásukban korlátozott személyek szállítására alkalmas emelőt (csatolt képünkön), továbbá távirányítós ágyakat, éjjeliszekrényeket. Pénzbeli adományt, működésük segítésére, a SavSor és a Luna cégek ajánlottak fel, a felsoroltak mindegyikéért ezúton is köszönetét fejezi ki az igazgató.
Nem különben azoknak is köszönetet mond, akik december folyamán látogatásukkal és ajándékaikkal igyekeztek némi vidámságot vinni az intézményben élő idősek és betegek hétköznapjaiba. Fogadhattak balmazújvárosi küldöttséget, ott jártak a gálosperti Szentháromság Kollégium és a Bonitas Speciális Iskolaközpont helyi kirendeltségének gyerekei, az általános és a középiskola több osztálya, a református és a római katolikus egyházközségek képviselői, az RMDSZ-Nőszervezet, a Nyíló Akác néptánccsoport, és a már említett avasfelsőfalui barátok. Csűri József kérdésünkre elmondta: az általa vezetett intézmény maximális kihasználtsággal működik, ami azt jelenti, hogy 36 ott lakót ápolnak, gondoznak, ám a várólistán több mint 50 név szerepel, ami azt jelenti, hogy a mostaninál nagyobb újabb épület kellene csak a pillanatnyi igények kielégítésére…
(Bihari Napló)