Műtrágyázzák a legelőket

Műtrágyázzák a legelőket
2014. March 5.
A tavalyinál több műtrágyát szórnak ki a napokban a legelőkre, a munkában az állattartók is segítenek.
/vlm/Image/Show/84/
Utántöltik a traktorokra szerelt műtrágyaszórót

A városnak 291 hektárnyi legelője van összesen, erre a napokban összesen mintegy 20 ezer kilogramm műtrágyát szórnak szét, tudtuk meg Karsai Attila alpolgármestertől. Ez a mennyiség több a 2013-ban felhasználtnál.
A munkát kedden reggel kezdték, és az önkormányzat alkalmazottai, illetve gépei mellett az állattartók is besegítenek, ugyancsak kétkezi munkával, és felszerelésekkel is.
A munkálat már időszerű, a legeltetési szezon április 20-án kezdődik (és október 31-ig tart).
A műtrágyázást követi majd a legelő létakarítása (a bokrok, tövisek eltávolítása), illetve a kutak kitakarítása, fertőtlenitése. A pásztorgazi legelőnél új kutat is fúrnak, illetve itatót készítenek mellé.
A teheneket a Bank utcai, a Vízimalomnál és a Pásztorgazon lévő legelőre lehet hajtani, utóbbin van a juhok kijelölt legelője is.

Keresés