Nagy Zoltán költőről, halála évfordulóján

Nagy Zoltán költőről, halála évfordulóján
2017. June 30.
Pár nap múlva lesz 72 éve, hogy az 1884-ben Érmihályfalván született Nagy Zoltán költő meghalt. Hogy miként esett rablógyilkosság áldozatává, az is kiderül Kovács Rozália helytörténész írásából.
Nagy Zoltán költőről, halála évfordulóján

   “1945 július 4-én éjszaka egy betörő osont dr. Nagy Zoltán budapesti ügyvéd lakásába. Talán azt hitte, hogy a lakó nincs otthon. Pedig csak a felesége utazott el nyaralni, neki még dolga volt, ezért maradt itthon még néhány napra. A neszre az alvó férfi felriadt, mire a rabló egy súlyos tárggyal fejbe vágta, megölte, és a lakást kifosztotta.

Ez a hatvanegy éves korában, alig néhány  hónappal az annyira várt felszabadulás után rablógyilkosság áldozatául esett ügyvéd a Nyugat első nemzedékének egyik legjelentékenyebb költője, egykor Babits Mihály és Tóth Árpád egyik legjobb és művészi rangban is csaknem egyenlő társa volt, akinek  valamennyiüktől különböző hangját kezdettől fogva értékelték az irodalmi körökben.” – írja A magyar irodalom arcképcsarnoka Nagy Zoltán (1884 -1945)  Érmihályfalván született  költőről.

  Otthon című versében így  emlékezik a hazai tájról:

„Örök emlékek völgye ez!

Ez a közepe földnek s égnek.

Bármerre fussak is elér

Árnyéka eme jegenyéknek…

Itt égettem, mint venyigét,

Vágyak tüzén az ifjúságot,

Ebből a kútból ittam én

Elolthatatlan szomjúságot.”

 Az ősök tanítása című visszaemlékezéséből néhány részletet kiemelek: „Az ember mostanában foglalkozik az őseivel (…) Elkezdtem hát tűnődni a gyökereimen (…) apai nagyapámnak boltja volt Érmihályfalván. Én már nem ismertem, de sokat jártam a házba, mely ma is családunk tulajdonában van. Egyik unokatestvérem lakik benne. Nagyapám nagyapjáról tudom , hogy Mihályfalván van eltemetve. Egyszer régen, mikor a temetőben jártam, mutattak egy törött sírkövet (ketté van törve, és a letört felsőrészét  gondosan odatették a csonka kő tövébe) a temető egyik sarkában van , ahol  nagy területen ez az egy sír látszott (….) Valami tudós ember lehetett, mert abban az időben nem állítottak sírkövet akárkinek. Nyíregyházáról kellett hozni a követ szekéren. Csak nagy tudósnak járt ki ez a megtiszteltetés. Apai ágon csak egy dédnagybácsiról tudok, Rózsásinak hívták (Rosenfeld) és a szabadságharc idején Kossuth Lajos titkára volt (…) Anyai nagyapám Nagykárolyban lakott és üvegesmester, majd üveg- és porcelánkereskedő volt. Óbudán tanult és mesterlevelet is kapott az óbudai céhtől. A nagykárolyi céh nem akarta befogadni az üvegesmestert. Ő  Kölcsey Ferenchez fordult, aki pártfogásába vette az ügyet. Nagyapám elkészítette az új remeket, és a céh befogadta. Így telepedett le Nagykárolyban. Híres, okos ember volt. Családi hagyomány  szerint ő indítványozta és vitte keresztül, hogy fásítsák be Nagykároly utcáit és tereit. Ezek jutottak eszembe, mikor őseimmel foglalkoztam. Nagyapám szüleiről és a többi ősökről nem tudok semmit. Kár pedig, hogy az ő tanításuk nem ért el hozzám. Ki tudja milyen hasznos lett volna az, és éppen a mai időben?”

    Életútját így foglalja össze a Sírfelirat című versben:

“..voltam az ami,

Egy hang voltam az Isten énekében,

És kár lett volna el nem hangzani.”

(Képünkön halotti anyakönyvi bejegyzése.)

Keresés