2013. April 18.
A tulajdonuk megvédésére született kezdeményezés iránt az erdőtulajdonosok alig 4%-a (!) érdeklődött. A közös érdekvédelmet szorgalmazók tesznek még egy kísérletet.

A gazdák még hezitálnak, a fatolvajok dolgoznak... (Illusztráció)
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, megyei illetékes részvételével olyan gyűlést tartottak március elején a Városházán, melyen az erőtulajdonosok tehettek fel kérdéseket.
A legnagyobb gondként a kitermelés lehetőségét és a sok lopást nevezték meg a gazdák. Utóbbi megoldására fogalmazódott meg az ötlet, hogy az erdőtulajdonosok önszerveződés útján fogjanak össze.
Azt követően 5 csütörtökön keresztül várták az érdekelteket a Városházán, hogy jelezzék részvételi szándékukat. Csütörtökönként, mert vásári nap lévén az is jár a városközpontban, aki egyébként nem, a lehetőséget a megyei sajtó mellett mi is hirdettük.
Az öt kiszemelt nap után Kiss Balázs mérnök, a Városháza illetékese, illetve Szilágyi Gyula erdőtulajdonos-szervező szomorú mérleget készíthetett: a gazdák alig 4%-a (!) jelezte részvételi szándékát a saját tulajdonuk megőrzésére irányuló kezdeményezés iránt…
Még nem adják fel, tudtuk meg Kiss Balázstól: elhatározták, hogy két kiszemelt erdőrészben tulajdonnal rendelkező gazdákat személyesen keresnek fel, kikérve véleményüket, hogy hajlandóak lennének-e őrzési díjat fizetni. Ezt mintegy tesztnek, igényfelmérésnek tekintik. Bíznak benne, hogy legalább 60%-os sikert érnek el, és akkor bekopognak a többiekhez is.
Kisebb aránynál nem érdemes tovább foglalkozni vele, és nem erősködnek tovább.
Igaz, elégedetlenkedők utána is biztos lesznek majd, akik a lopásokra panaszkodnak…