Nem sok, de jó borok versenye volt

Nem sok, de jó borok versenye volt
2013. May 19.
Összesen 55 bort neveztek be az idei Nyíló Akác Napok borversenyébe, amire szombaton került sor. A zsűri döntését este hirdették ki.
/vlm/Image/Show/84/
Munkában a borverseny zsűrije

A Gödör Rendezvényházban kora délutánig várták a gazdák nevezéseit, majd a Szoboszlai Hilda, Szoboszlai Csaba, Kiss Zoltán, Kovács Lajos és Fazakas Kinga összetételű zsűri megkezdte az értékelést.

Ennek során 13 három településről – Érmihályfalva, Biharpüspöki, Bihar, Mindszentkálla (Veszprém megye), Bihardiószeg, Székelyhíd, Ottomány, Csomaköz (Szatmár megye), Vedresábrány, Margitta, Szalárd, Hegyközszentimre, Szilágypér (Szatmár megye) – benevezett 55 bort kellett megkóstoljanak.
Az eredmény kihirdetésére 21.30 óra körül került sor, a résztvevők addigra túl voltak a vacsorán. Szoboszlai Hilda zsűrielnök úgy értékelte, hogy bár nem sok bor volt versenyben, ám azok szép és jó borok voltak. Zárszóként jó munkát kívánt a gazdáknak az idei évre is.
Oláh Zoltán szervező minden résztvevőnek oklevelet és érmet adott, a legjobbak pedig:

– édes-aromás borok 1. Bokor Apor (Érmihályfalva) 19,07 pont
2. Fábián Tibor (Diószeg) 19,03 pont
3. Sultész János (Csomaköz) 19 pont

– száraz fehér borok 1. Petrică Ion (Margitta) 19,47 pont
2. Petrică Pavel (Margitta) 19,47 pont
3. Chifiriuc Veronika (Bihar) 19,30 pont

– vörös borok 1. Fábián Tibor (Diószeg) 19,37 pont
2. Póka Szabolcs (Érmihályfalva) 19,23 pont
3. Póka Szabolcs (Érmihályfalva) 18,83 pont.

Keresés