Nem változik egyelőre a szemétszállítás Érmihályfalván

Nem változik egyelőre a szemétszállítás Érmihályfalván
2019. October 7.
Mivel a megyei egységes szemétgazdálkodási rendszer beindítását jövő év elejére tervezik, az érmihályfalvi szolgáltatás a várható pár hónapra már nem változik.
/vlm/Image/Show/84/
Egyelőre a most felújítás alatt lévő Városházán kell fizetni a szemétdijat
A sok “viszontagságon” átment érmihályfalvi szemétgazdálkodással kapcsolatban korábban azt nyilatkozta lapunknak Nyakó József polgármester, hogy október elsejétől várható, hogy új szolgáltató vegye azt át, vagy legalábbis más formát kapjon a rendszer. Mint annak idején beszámoltunk róla, többször is ki kellett írják a versenytárgyalást a szolgáltatásra, mert vagy nem volt jelentkező, vagy akik(k) jelentkeztek, nem tettek eleget a feltételeknek. Immár október első napjait éljük, azonban a város lakói nem tapasztalhatnak semmilyen változást. Újabb kérdésünkre a polgármester kifejtette: a szolgálató keresésének folyamatával nem álltak le az elmúlt hónapokban sem, sikerült is eggyel előrehaladott stádiumba jutni, ám mielőtt a szerződéskötés előtti utolsó fázisba léptek volna, ami nem mellesleg 260 ezer lejes költséget is jelentett volna, hogy nehogy feleslegesen dobjanak ki pénzt, érdeklődtek a megyei egységes szolgáltató létrehozásának állásáról. Megtudták, hogy az az eljárás is a vége felé tart, a jövő év elejére várható működésének beindítása. A közbeeső pár hónapra pedig már nem tartották indokoltnak a saját szolgáltatói szerződés megkötését, a lényeg tehát, hogy a város szemétgazdálkodása marad abban a formában egyelőre, ahogy eddig is működött.
Ez, ugye, azt jelenti, hogy a pillanatnyi szolgáltató viszi a szemetet, annak díját kifizeti a város, hogy aztán a lakosoktól ő próbálja beszedni. Arról is ejtettünk már szót korábban, hogy ez így ebben a formában jelentős veszteséget jelent a város költségvetésének. “A lakosság egy része megértette, hogy ezért a szolgáltatásért, annak formájától függetlenül, ugyanúgy fizetni kell, mint egyébért, tehát a vízért, a villanyért, a kábeltévéért, stb. Nekik köszönöm, hogy nem éri még nagyobb veszteség a költségvetésünket”, mondta Nyakó József, hozzáfűzve, hogy a majdani szolgáltató direkt szerződéseket fog kötni a lakosokkal, és az, hogy akar-e valaki szerződni a szemétszállításra, nem választhatóság kérdése, hanem törvénybe foglalt kötelezettség.