Norvég fiatalok építkeznének Érmihályfalván

Norvég fiatalok építkeznének Érmihályfalván
2016. September 29.
A Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó érmihályfalvi napközi bővítésében segédkeznének norvég fiatalok, akik a napokban a városban jártak, felmérni a lehetőségeket.
/vlm/Image/Show/84/
A norvég vendégek és vendéglátóik néhány napközis gyerekkel

Böjte Csaba atya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője közel három éves működése óta többször is meglátogatta az alapítványa kötelékébe tartozó érmihályfalvi napközit, amikor mindig szóba került: milyen nagy szükség van rá és hogyan lehetne bővíteni (részletek itt és itt). A napokban a Student for Student Alapítvány – melynek tagjai Magyarországon orvosi, szociológiai és pszichológiai karon tanuló norvég egyetemisták – képviselői jártak a városban, ahova a velük együttműködő Böjte Csaba közvetítésével érkeztek. A 8 fős vendégcsapatot a Bank utca iskolánál, ahol a napközi működik, András Ildikó tanárnő, csoportvezető és az önkormányzat nevében dr.Turucz Mária tanácsos, a szociális szakbizottság elnöke fogadta. Mint kiderült, a norvégiaiak Déván, Szovátán és Székelyhídon működő “böjtés” gyerekotthonoknak nyújtottak már segítséget, de a napközik működését is pártolják. Most megnézték azt a területet, melyet a már említett látogatásokkor kiszemeltek a napközi bővítésére: a Bank utcai iskola mögött egy 3196 m²-es szabad területről van szó, melyen mintegy 150 lapméteres épület “nőne ki”.
A beruházáshoz megvan az alapítványnak a tőkéje és már az ősz folyamán el is intéznék a szükséges papírmunkát. A vendégfogadók azonban kénytelenek voltak lehűteni a kedélyeket: nálunk nem egy-két hétbe (vagy hónapba) telik a bürokrácia labirintusán átlábalni, azzal együtt dr.Turucz Mária az önkormányzat minden nemű támogatását ígérte, beleértve a közművesítést (víz, villany, gáz, csatorna). A norvégok, a napközi megfelelő működését látva, attól sem zárkóznak el, hogy akár néhány évig is beszálljanak a közköltségek fedezésébe is, sőt, további szociális beruházásokat is végeznének, ám ezek már hosszabb távú tervek. Dr.Turucz Mária elmondta: vallási és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül 4-16 éves gyerekekkel foglalkoznak a napköziben, pillanatnyilag tizenhattal, ám mintegy 50 helyre lenne máris további igény.
(erdon.ro / Rencz Csaba)

Keresés