Mindenekelőtt jókívánságaimat és csodálatomat szeretném kifejezni Önnek, mindazon kezdeményezésekért, amelyeket az ország és a nemzet felemelkedésének céljából kíván megvalósítani. Szurkolok, ugyanakkor, hogy ezek a tervek valóban testet öltsenek a magyar társadalomban és harmonizáljanak az európai kötelezettségek szabályaival is.
Ámulattal követem azt a kreativitást és lazaságot, amellyel újabbnál-újabb kártya kerül elő az ingujjából. Kitartást és kedvező politikai széljárást kívánok ehhez a mesébe illő küzdelemhez, remélve, hogy a legyőzendő sárkánynak csak annyi feje van, mint amennyit le is tud vágni.
Én, Érmihályfalva város hetven százalékos szavazat aránnyal megválasztott RMDSZ-es, tulipános polgármestere vagyok. A nyolcvanöt százalékos többséggel bíró magyar közösségünk meggyőző, egyértelmű választása volt nálunk idén. A visszaosztások nyomán sem jutott egyetlen hely a román pártoknak a helyhatóságban. Ez azt jelenti, hogy a teljes helyhatóság polgármesterestül egy irányba, egy célt követve végezhetné a dolgát a helyi közösség épülésére, nem pedig mesterséges megosztottság okán, konfliktusokat keresve és gerjesztve élne együtt magyar és magyar. Kiket szolgálhat ez az állapot?
A sokat hangoztatott politikai pluralizmus erőltetett szükségességét itt lehet leginkább nálunk lemérni. Olyan közösségekben, ahol mindenki ismeri egymást, ott szó sem lehet ideológiai nyomvonalon való pluralizálódásról. A “kontrás”; kisebbség az alátolt hordóról mindig is a személyes sérelmeiről és bajairól, nem pedig ideológiai alternativákról fog szónokolni.
Úgy ítélem meg, hogy az Érmihályfalvára telepített Demokrácia Központ intézménye csak bomlaszt, éket ver magyar és magyar közé. Ha Ön és a Magyar Kormány fontosnak tartotta olyan központok létrehozását, amelyek által szorosabb lesz a kapcsolat az Anyaország és mi közöttünk, akkor ezek minden magyar érdekében, nem pedig az RMDSZ versenypártjának szolgálatában kellene működjenek. A választások eredményei talán éppen a másik felet jogosítanák fel erre a kiváltságra.
Ezt a levelet egy jelentésnek szántam a végekről, ahol eddig ez a nemzeti közösség makacsul, kitartóan, elkötelezetten tartotta a frontot. A ránk ruházott teendőinket, a belénk helyezett bizalom láttán, időként szárnyalva, de inkább a földön járva, bízton ígérem, hogy vállaljuk és sikeresen véghez is visszük. Miért és kik miatt volna ez másképp ezután?
Tisztelettel és nagyrabecsüléssel
Nyakó József, Érmihályfalva város polgármestere
Érmihályfalva, 2012 október 19.