Nyári Színházi Fesztivál: Mágnás Miska

Nyári Színházi Fesztivál: Mágnás Miska
2015. August 19.
A Nyári Színházi Fesztivál hatodik előadása a Mágnás Miska című operett. Az előadás pénteken 20 órakor kezdődik, de csak a bérletesek keljenek útra.
/vlm/Image/Show/84/
A 2015-ös Nyári Színházi Fesztivál hatodik előadását augusztus 21-én, pénteken 20 órától láthatja a közönség a nagyváradi Várszínházban: a Mágnás Miska operettet.
A szervezők tájékoztatása szerint az alkalmi jegyek elfogytak, ezért csak a bérlettel rendelkezők keljenek útra.
Jegyeket már csak a fesztivál utolsó, augusztus 30-i előadására lehet váltani, ez a “Csúnya lány” című operett lesz.
A Mágnás Miska a magyar operett-irodalom egyik legsikeresebb műve, mely újból és újból bemutatásra kerül, zenés és prózai színházakban egyaránt. Ez egyrészt szatirikus, mulatságos történetének köszönhető, másrészt Szirmai Albert és Gábor Andor pompás, örökzöld számainak. Hogy csak néhány jól ismert slágert említsünk: A nő szívét ki ismeri, Úgy szeretnék boldog lenni vagy Cintányéros cudar világ!
Talán ez a műfaj egyetlen olyan darabja, melynek a komikus figura a címszereplője. Miska, a talpraesett lovászfiú, a “vazsmegyei gyerek” pillanatok alatt, a szemünk láttára válik előkelő arisztokratává. Tenyeres-talpas párjából, Marcsából is estélyiruhás “flancos” dáma lesz, aki Mary grófnőként vonul be az úri társaságba. Mindez azért történik, mert a rátarti család hallani sem akar arról, hogy Baracs, az egyszerű tiszttartó, lányukat, Rolla grófnőt vegye feleségül. Óriási szerencse, hogy a kleptomániás nagymama nem törődve efféle előítéletekkel a fiatalok mellé áll, s így az operett felhőtlenül juthat el a vidám fináléig.