Nyíradonyban és Piskolton jártak kézilabdás lányaink

Nyíradonyban és Piskolton jártak kézilabdás lányaink
2013. January 20.
Az Unirea klub kézilabdás lányai a napokban Nyíradonyban és Piskolton vendégeskedtek. A mérleg: egy vereség, egy győzelem.
/vlm/Image/Show/84/
Kézilabdásaink a piskolti sportteremben (fotó: facebook.com)

Az Unirea klub kézilabdás lányai a napokban Nyíradonyban és Piskolton vendégeskedtek. A mérleg: egy vereség, egy győzelem.

A Nyíradonyi VVT csapatával élő együttműködési projekt keretében került sor újabb közös edzésre, illetve találkozóra a Hajdú-Bihar megyei városban – immár a harmadikra. A lányok csütörtökön délután előbb vendéglátóikkal közösen megnézték a helyi, NB.I./B.-ben szereplő felnőtt csapat edzését, majd maguk is a pályára léptek. Akár csak az elmúlt héten kedden – amikor a nyíradonyiak voltak a vendégek – most is 3 X 20 perces meccset játszottak az edzés-bemelegítés után, melynek 19-14-es hazai győzelem lett a vége. Leu Eugen edző kérdésünkre a találkozó végén azt nyilatkozta, hogy tanítványai kissé félve kezdték az összecsapást, amit a házigazdák sok gólos különbség megszerzésének formájában ki is használtak. A végéig azonban sikerült valamit faragni a hátrányból, az említett végeredményt kialakítva. A legjobb edzés maga a meccs – mondta az edző, utalva rá, hogy mindkét gárda javát szolgálják a találkozók: a mieink egy erősebb csapat ellen szereznek tapasztalatokat, a nyíradonyiaknak pedig lehetőségük van több fajta csapatfelállítást kipróbálni.

A szerepeltetett csapat (zárójelben a szerzett gólok): Nagy Heléna és Pusztai Myrtis kapusok, Toma Carmina (2), Caragilov Melissa (2), Erdei Alexandra (2), Toma Denisa (2), Dânga Nicoleta (1), Bihari Viktória, Réder Bianka, Leţ Janet, Lăcătuş Cyntia, Tóth Mária (4), Tóth Vivien (1).

Szombaton délután Piskolton vendégeskedett a csapat, barátságos találkozón, azzal a nem titkolt céllal, hogy a játékosok sikerélményt “gyűjtsenek be”, ami sikerült is 22-20-as győzelemmel.

Az Unirea kézilabdásai legközelebb január 24-én, csütörtökön 17 órától lépnek pályára, amikor újra a nyíradonyiak lesznek a vendégek. “Várjuk a minél nagyobb számú szurkoló közönséget, hogy biztassák ezt a tehetséges, fiatal, és nem mellékesen szép és csinos csapatot” – szólt Leu Eugen meghívója.

Keresés