2017. November 1.
Kedden délben tartotta októberi ülését az érmihályfalvi Helyi Tanács. Ezen egyebek mellett a szociális központ tarifa-emeléséről és a református egyházközség adómentességi kérésének elutasításáról is döntöttek.
Emelték a szociális központra vonatkozó hozzájárulások összegét
Kedden délben tartotta október havi gyűlését a képviselő-testület. Ennek egyik napirendi pontja volt az Egészségügyi-Szociális Központban ápoltak által az intézmény fenntartásához befizetett hozzájárulások összegének emelése. A javaslat Csűri József igazgató kérése alapján került a tanácsosok elé, magyarázatként pedig Karsai Attila alpolgármester (az intézmény korábbi igazgatója) kifejtette: a most alkalmazott tarifák a legalacsonyabbak a megyében, és ez az emelés után is így marad. Azzal, hogy nem egységes árat alkalmaznak a helyi lakosok és a máshonnan érkezők esetében azt jelenti, hogy előnyben akarják részesíteni a helyi rászorulókat, annál is inkább, mert a helyi önkormányzat jelentős pénzt áldozott az intézmény létrehozására, nem különben a fenntartásból is kiveszi részét, hiszen egy-egy ápolt ellátása nem annyiba kerül, mint amennyit az illető kifizet. Áremelés 2012. decemberében volt legutóbb, akkor állapították meg a helyieknek az 500 lej/hónap, a máshonnan érkezetteknek az 1000 lej/hónap díjat. Ezt emelték meg most 700 lej/ hónap, illetve 1200 lej/hónap összegre, a tanácsosok egyhangú szavazásával.
Egy másik napirend volt a helyi református egyházközség vezetői által letett kérés elbírálása, ami arra vonatkozott, hogy adómentességet kértek a Kálvin János utca 16. szám és Márton Áron utca 36. szám alatti ingatlanaikra. A kérelmező és a városháza közötti hosszas levelezés után, melyek során előbbi újabb és újabb dokumentumokat adott le, az önkormányzat illetékes részlege letette javaslatát a képviselő-testület elé, amiben az állt, hogy az érvényben lévő 2015/227-es adótörvény szerint a kérés nem indokolt. A tanácsülésen elhangzott, hogy az egyik épület a dokumentumok szerint lakóház, a másik üres, tehát egyikben sincs (legalábbis hivatalosan) olyan tevékenység, mely adómentességet kaphatna. Bár az EMNP-tanácsosok részéről volt javaslat, hogy a napirendi pontról a következő tanácsülésen döntsenek, a többi tanácsos úgy vélte, hogy a törvény a jövő hónapban sem lesz más, ezért a többség (RMDSZ, PSD, PNL) előbb elvetette a halasztást, majd magát a kérést is.
(erdon.ro)