Ökumenikus zarándoklat

Ökumenikus zarándoklat
2017. August 8.
A vonulók között a görög katolikusok mellett voltak ortodoxok, római katolikusok és reformátusok is.
/vlm/Image/Show/84/

Az érmihályfalvi görög katolikus egyházközség zarándoklatra hívta augusztus 6-án, vasárnap délelőttre a híveket, vallási hovatartozástól függetlenül. Duma Sándor érseléndi lelkész, érmelléki görög katolikus esperes, aki további öt pap társaságában vezette a szertartást, kérdésünkre elmondta: a fátimai Szűz Mária szobrának másolatát Nagyváradról várták Érmihályfalvára, a zarándoklat alkalmát pedig a fátimai jelenés(ek) 100. évfordulója adta. A kegyszobor az előre bejelentett 10 óra után alig pár perccel meg is érkezett a várost átszelő országúton lévő körforgalomhoz, az ottani bevásárlóközpont parkolójában a lelkészek imával fogadták, majd közlekedésrendészeti biztosítással mintegy 50 – 60 fő kísérte a templomig liturgikus énekek hangjai mellett.

A néhány száz méteren a vonulás nagyjából 20 percig tartott, a vonulók között a görög katolikusok mellett voltak ortodoxok, római katolikusok és reformátusok is. A templomnál körmenet volt (háromszor kerülték meg az istenházát, melyhez már ott várakozók is csatlakoztak), majd odabent szertartás következett. A kegyszobor délután 16 óráig maradt a templomban, addig bárki elé járulhatott imájával.

(BN)

Keresés