Többször beszámoltunk már arról, hogy az érmihályfalvi öregfiúk labdarúgó csapata egyedüli határontúliként részt vesz a Magyar Labdarúgó Szövetség égisze alatt, ennek a korosztálynak szervezett kispályás bajnokságban, a Nyiradonyi VVTK és a Debreceni DASE “riválisaként”. Hagyománnyá vált, hogy a bajnokság döntőjébe az érmellékieket is meghívják: vegyenek részt a fesztiválon, úgynevezett gálameccseket játszva. Nem történt másként az elmúlt szombaton sem, amikor a Budapesti III. kerületi TVE-sporttelepen 12 csapat gyűlt össze dönteni a bajnok kilétéről, a margittai játékosokkal kiegészített érmihályfalvi csapat pedig, a program szerinti megnevezést használva, a VIP-csoportban két 2X20 perces meccseket vívott, Kelet-Magyarország válogatottjával 1-1-re végezve, a Nyugat-Magyarországi válogatottat legyőzve 2-1-re.
A díjakat, névre szóló okleveleket Őze Tibor, az MLSZ menedzsere (alábbi képünk bal szélén) és Petrika Ildikó titkár (alábbi képünkön középen) adták át.
Az érmihályfalvi csapat tagjai: ifj.Rimay János, Perényi József – Karacs Gyula, Santa Dorel, Tuef Sándor, Kardos Sándor, Laskovics István, Hérák György, Kovács Zoltán, Sütő Zoltán, edző és menedzser id.dr.Lunczer János.
A csapat ezúton is köszöni a Polgármesteri Hivatal támogatását, hogy eljutottak a rendezvényre, melyen Hevesi Tamás előadó (alábbi képünk jobb szélén) énekelte saját dalát, mely az öregfiúk bajnokságának himnuszává vált: Ezt egy életen át kell játszani…
(BN)