2015. April 9.
Nyolc versenyző jutott tovább a megyei döntőre az Őszirózsa népdaléneklési vetélkedő helyi szakaszáról, melyet idén először rendeztek meg Érmihályfalván.

A résztvevők a szervezők és a zsűri társaságában
A népdalvetélkedőt idén hetedik alkalommal rendezik, de most először tartanak, pontosabban tartottak körzeti szakaszt Érmihályfalván. Ezt szerda délután szervezték meg 0. – VII. osztályosok részvételével, helyi és érsemjéni gyerekek neveztek be, összesen 24-én. A megjelenteket
Darabont Aliz zenetanárnő/főszervező köszöntötte a Bernát Józsefről elnevezett iskolaépületben (Kerekeskút), bemutatva a zsűri tagjait: Csűri Katalin népdalénekest, Marozsán Csilla népdalénekest/tanárnőt, Fele Tímea magyar-néprajz szakos tanárnőt és Borbély-Simon Csaba kultúrházvezetőt.
A verseny első részén jelen volt Nyakó József polgármester társaságában Bíró Rozália szenátor, aki a köszöntő szavak mellett bátorította is a fiatalokat. A politikus saját gyerekkori emlékeit idézte fel, amint hegedülni tanult, majd amint a marosvásárhelyi zeneiskola felvételiztetői előtt állt. A csoda, a tehetség bennünk lakozik, mondta, köszönetét fejezve ki a pedagógusoknak és szülőknek, akik a gyerekeket tanítják és támogatják, nem utolsó sorban maguknak a leányoknak és legényeknek, akik bátorságot gyűjtöttek a szerepléshez. A politikus nem érkezett üres kézzel, mindenkinek édességeket, a legjobbaknak külön ajándékot hozott.
Ezek után kezdődött meg a verseny. A sarkalatos kérdés áthidalására – ki legyen az első? – Marozsán Csilla tanárnő énekelt először, majd az V.-VI. és VII. osztályosok kategóriájának tagjai. Később következtek a 0.-I.-II. valamint a III.-IV. osztályosok, hiszen ők közben érkeztek meg a részben párhuzamosan zajlott Vidám Versek versmondó Versenyéről.
Az eredményhirdetéskor a következők örülhettek a továbbjutásnak:
– 0.-I.-II. osztályosok: Molnár Sára, Gliga Réka;
– III.-IV. osztályosok: Balázs Borbála, Darabont Gréta;
– V.-VI. osztályosok: Darabont Panna, Felvinczi Fanny, Kardos Nikolett;
– VII. osztályosok: Nagy Krisztina.
![]()
![]()
A megyei szakaszt Élesden tartják április 30-án.