2015. October 12.
Közel ötven pályamű érkezett be a "Barátaink, a méhek" című pályázatra, melynek eredményhirdetésére a napokban került sor, a IV.Érmelléki Méhésztalálkozón.

Bogyoszlói és albisi gyerekek a díjátadón Darabont Erika és Gyula Lehel mellett
Még kora tavasszal lapunkban is többször megjelent az a pályázati felhívás, melyet az érmihályfalvi Aegis Ephebum Egyesület tett közzé: I.-VIII. osztályos diákoktól vártak olyan tevékenységi beszámolókat, rajzokat, fotókat, közmondásokat, ételrecepteket, melyek
kapcsolódnak a méhekhez, védelmükhöz, a természet körforgásában betöltött szerepükhöz. A májusban lejárt beküldési határidőt követően megkezdődött a kiértékelés, a napokban tartott IV.Érmelléki Méhésztalálkozón pedig az első helyezettek (egyéniben, illetve csapatban, ahol holtverseny volt az élen) megkaphatták jutalmaikat. Gyula Lehel méhész, a pályázatkiíró egyesület nevében elmondta: 46 pályázat érkezett be (még Magyarországról is volt), melyekben a gyerekek vezetőtanáraikkal “mézes” recepteket, verseket, közmondásokat gyűjtöttek, rajzokat készítettek, fákat ültettek. Az egyéni pályázók közül a helyi Zelk Zoltán Általános Iskola VI. C.-s diákja Kádár Anna nyert, aki 16 közmondást és szólást, 4-4 mesét és verset gyűjtött. A csapatoknál községen belüli, albisi-bogyoszlói holtverseny alakult ki.
Albert Einsteinnek tulajdonítják azt a mondást , hogy ha kihalnának a méhek a Földön, az emberiség is négy éven belül elpusztulna, hisz függünk tőlük a táplálékunk nagy részét kitevő növények beporzása miatt. Ennek tudatában “mozdultak meg” az albisi Irinyi József Általános iskola felsős diákjai, tudtuk meg Darabont Erika Erzsébet tanárnőtől, aki kollégáival, Kádár Anikóval és Mioc Laurával koordinálta munkájukat. A kreatív “versenymű” tartalmazta
mindazokat a fotókat, amelyek a méhekkel kapcsolatos tevékenységüket dokumentálta: faültetés, virágok gondozása, látogatás egy méhészetben, dokumentumfilm megtekintése a méhek életéről, mézkóstolás, kézműveskedés, divatbemutató méh-stílusban, mézes süteménykészítés, mézes szépítőpakolások készítése, stb. Tartalmazott még a pályamű rajzokat, tudományos értekezést a méhekről, a Biblia méhekkel és mézzel kapcsolatos érdekességeit, a tanulók által gyűjtött szólásmondásokat, közmondásokat , meséket, verseket, humort.
Bogyoszlóból 14 hetedikes tanuló vett részt a pályázaton, mondta el Postol Károly tanár. Az ötlet egy interaktív ismeretközlő plakát volt, melyet közös munkával sikerült összehozni, mellette még a gyerekek bepillantottak a méhészkedés rejtelmeibe is, mézet is kóstoltak. A plakát készítésekor ötleteiket is sikerült belevigyék a megvalósításba, igyekezve megfelelni a követelményeknek.
A méhésztalálkozón a zsűri döntése szerint adták át a jutalmakat, könyvcsomagokat és további értékes ajándékokat.