
A mai napon az Érmihályfalvi Polgármesteri Hivatal gyűléstermében megtartották a GAL Bihor – Bihari HACS negyedéves ülését, amelynek keretében a résztvevők áttekintették a közeljövőben meghirdetésre kerülő pályázati lehetőségeket. A megbeszélés középpontjában azok a kezdeményezések álltak, amelyek a község fejlődését szolgálják, különös figyelmet fordítva a szociális és mezőgazdasági társulások támogatására.
A szervezők ezúton is arra ösztönzik az érintett szervezeteket, civil csoportokat és gazdálkodókat, hogy éljenek a rendelkezésre álló pályázati lehetőségekkel, és aktívan vegyenek részt a közösség fejlesztésében.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a már benyújtott pályázatok sikeresen túljutottak az első értékelési szakaszon.
A végleges elbírálás eredményeinek kihirdetése várhatóan május hónap folyamán történik meg.