A képviselő-testület októberi ülésének egyik napirendi pontjaként – a költségvetés módosításának megvitatásakor – került szóba, hogy a városvezetés pályázatot készíttet bérházak felújítási költségeinek megszerzéséhez.
Ezzel kapcsolatban Nyakó József polgármester kérdésünkre elmondta: a 2014-2020-as fejlesztési időszakban lehetőség nyílik épületfelújításokhoz szükséges pénzek megpályázására az EU-nál. Az önkormányzat két ilyen pályázatot készíttet egy céggel, mely közbeszerzésen nyerte el ezek elkészítésének lehetőségét, és munkája kifizetését nagyban befolyásolja, hogy nyertes pályázatot készítsen.
Az egyik pályázat a város tulajdonában lévő bérházakra vonatkozik, pontosan kilenc ilyenre az Ady Endre, a Ciprian Porumbescu, a Köztársaság, a Vörösmarty Mihály, a Wesselényi Miklós, a Mester és a Kazinczy Ferenc utcákban, és 23 család életkörülményein javítana. Az említett tanácsülésen a tanácsosok erről a pályázatról szavaztak, a másikról nem kellett, mivel annak lehetősége már korábban, az éves költségvetésbe be volt tervezve. Ez pedig iskolaépületek modernizálásáról szól, konkrétan a Vörösmarty Mihály utcában, a Dihenesen, a Bank utcán, továbbá a vonatkozik a bölcsődére és az Erkel Ferenc utcai óvodára.
A pályázatok készítésével igazodunk az EU-s elvárásokhoz, tette hozzá a polgármester, hangsúlyozva: a beruházásokból természetesen csak akkor lesz valami ilyen módon, ha a pályázatok nyernek, igaz, akkor 100%-ban fedezni fogják a munkálatokat.