2019. September 10.
Megint a helyzetkihasználás...

Előzetesen sem fűzhettünk nagy reményeket az Unirea elmúlt hét végi szerepléséhez, hiszen csapatunk annak a Nagyváradi AC 1910-nek a vendége volt, mely bevallottan “húz” a bajnoki címre, s mely az első két fordulóban nem csak nyert, de a két meccsén 17 gólt szerzett… Ennek tükrében egészen jól alakult a Bodola Gyula Stadionban tartott találkozó, hiszen egyenrangú félként tartottuk magunkat, ami már nem annyira örvendetes ellenben, hogy ugyancsak egyenrangúan hagytuk ki a helyzeteinket is. A hazaiak a mi szempontunkból a legrosszabbkor szereztek vezetést, a félidő végén, amikor egy védelmi hibánkat használták ki – 1-0. A második félidő 65. percében növelték előnyüket – 2-0, ám még ezek után is “visszajöhettünk” volna a meccsbe, de csak nem sikerült helyzeteinket gólra váltani. A 85. percben kapott újabb gól pedig végleg eldöntötte a három pont sorsát, a vége 3-0.
Ifj. Fele Sándor edző a következő csapatot küldte pályára: Kis – Urbanowski, Jude (65. p. Lazăr), Sabău, Crişan, Solymosán, Boros, Lakatos, Bacsó (70. p. Pop), Széles (80. p. Kiss), Gego.
A következő fordulóban szombaton 17 órától a Borsi Viitorult fogadjuk.