Nemrégiben számoltunk be arról, hogy az Egészségügyi-Szociális Központban – az udvar parkosítása keretében – egy filagória építésébe kezdtek.
Szombat délelőtt Csűri József igazgató már megmutathatta, hogy nem csak a szabadtéri pihenőhely van kész, ami bizonyára örömet fog okozni a nyári napokban az intézményben ápoltaknak, de az alkalmazottaknak is, hanem az oda vezető betonozott út, illetve több kis sziklakert is, továbbá “szekérderéknyi” virágot is ültethettek a virágoskertekbe, nem utolsó sorban Borbély István kertész-gazdálkodó támogatásának köszönhetően.
Ugyanakkor az épületben nagy sürgés-forgást tapasztaltunk: az alkalmazottak, illetve az otthonnak állandó segítséget nyújtó ifjúsági szervezet (ÉRMISZ) és az Aladin Hero Team sportklub tagjai takarítási-meszelési munkát végeztek. Mellettük meszelőhengert ragadott Karsai Attila alpolgármester is, aki gyakran “hazalátogat”, az intézmény korábbi igazgatójaként.
A munka ilyen formában történő elvégzésével kiadást spórolnak meg, az önkéntesek a folyosón, az ebédlőben és az ételkiosztóban ügyködtek. Közben az udvar hátsó részében pedig már égett a tűz, készült a miccs és a szalmakrumpli, hiszen a munkásoknak jár egy kis “ellátmány”.
Az udvar és a belső tér csinosításával az Egészségügyi-Szociális Központ is készül a XXI. Nyíló Akác Napokra, amikor május 17-én, pénteken 11 órától egy nemzetközi, szociális témában rendezendő tanácskozás házigazdái lesznek, melyre Szalontáró, Papfalváról, Hajdúnánásról, Balmazújvárosból, illetve a tervek szerint Hollandiából érkeznek vendégek.