“Példát kell mutatnunk tetteinkkel, viselkedésünkkel”

“Példát kell mutatnunk tetteinkkel, viselkedésünkkel”
2015. June 23.
Nyakó József polgármesternek a református templomban, a tanévzáró istentiszteleten elmondott beszédének kivonatolt szövege olvasható az alábbiakban.
/vlm/Image/Show/84/
Vasárnap tartottak tanévzáró istentiszteletet a református templomban. Ezen mások mellett beszédet mondott Nyakó József polgármester is, aki szükségesnek találta beszédének kivonatát nyilvánosságra hozni – ez olvasható az alábbiakban.
Szeretettel köszöntök mindenkit!
Ezek a csodálatos gyerekek egyenként családjuk, szüleik, nagyszüleik szemefényei, ugyanakkor a Zelk Zoltán Gimnázium és Érmihályfalva büszkeségei is. Mindazokért a sikerekért, amelyeket ebben a tanévben elértek, köszönet illeti pedagógusaikat, elvégre ezek a sikerek Érmihályfalva sikerei is.
Ahhoz, hogy teljes legyen a törődésünk irántuk, példát kell mutatnunk számukra tetteinkkel, viselkedésünkkel.
Mi, nem pedagógus felnőttek, akikre iskolacsengőt, “vezérkolompot” vagy templomharangot bíztak, csakis egybeterelésre, hívogatásra szabad használjuk azokat, félreérthetetlenül, mindenki számára. Nem engedhetjük meg, hogy közösségünk akár egyetlen tagja is más csengők, kolompok vagy harangok hangját keresse más tájakon.
Köszönöm az előadó-tanácsos úr prédikációját, amely újszerű, energikus volt. Jó volna nekünk is, ha felhagynánk végre időszerűtlen hozzáállásunkkal, ha elfogadnánk az új hatásokat és azok szellemében élnénk életünket. Bár most sokan konkrét bejelentést várnak tőlem, csak arra tehetek ígéretet, hogy az itt lévő gyerekek számára a legideálisabb megoldást fogjuk meghozni, az illetékes testületek döntése nyomán.
A diákoknak vidám vakációt, a felnőtteknek zsebükhöz illő nyári szabadságot kívánok.

Keresés