2013. February 16.
Petőfiék lettek az elsők, megelőzve Jockeyékat, illetve a Szépség és a Szörnyeteg továbbá a Jancsi és Juliska alkotta párost a szombaton délután tartott maszkabálon.
Az első, második és harmadik helyezett jelmezesek
Az RMDSZ, a Zelk Zoltán Gimnázium és a Polgármesteri Hivatal közös rendezésében zajlott szombat délután álarcosbál a Gödörben, általános iskolás gyerekeknek.
Délután két óra után szólalt meg a zene, illetve kezdtek gyülekezni az álarcos diákok, és a bulizás közben a zsűri is végezte a dolgát.
Öt óra után került sor az eredményhirdetésre, mely előtt Nyakó József polgármester köszöntötte a résztvevőket.
Elmondta, hogy a szervezők a jelmezversennyel valójában egy megkezdett folyamatot vittek tovább, az előző lépés a főtéri Mikulás-járás volt december elején. ![]()
A város vezetőinek szándéka egyébként olyan rendezvények szervezése, illetve támogatása és ösztönzése, melyek mintegy “serkentik” a diákok és pedagógusok tenni akarását, egyszersmind bátorítani a gyerekeket, hogy mozduljanak el a tévé és a számítógép mellől.
A mindenkinek kijárt emléklapok átadása mellett a zsűri a következő sorrendet hirdette ki:
1. Petőfiék – Borbély-Simon Csenge, Torda Csilla, Erdődi Sámuel
2. Jockyék (Dallas című sorozat) – Nagy Adrienn, Kovács Gergő
Szépség és a Szörnyeteg – Bíró Barbara, Papp István
3. Jancsi és Juliska – Páskuly Bettina, Ferencik Zoltán
Különdijak:
Kiskakas – Popa Teodor
Menyasszony és vőlegény – Pintér Szabina, Sándor Szabolcs
Gésa – Ökrös Valéria
Marichuy – Veres Krisztina
Pompomlány – Oláh Edvina
Horgászok – Erdődi Péter, Homonnai Csaba
Hamupipőke (1) – Vasil Iza
Terrorista – Farkas Kristóf
Kalóz – Fele Róbert
Focista – Muresan Roland
Hamupipőke (2) – Polszki Krisztina.