2016. January 25.
Vasárnap este 15. alkalommal adták át a Pódium Díjakat, illetve harmadszor a Szépműves Díjat. Az ünnepségen a Kiss Stúdió Színház közreműködött.
A Pódium Díj 2015-ös kitüntetettjei (fotók: ifj.Sütő Szabolcs)
Az önkormányzat 2001-ben alapította a Pódium Díjat azoknak, akik a helyi kulturális életben kimagaslót alkottak az illető esztendőben. Az ünnepséget eleinte egy karácsonyhoz közeli vasárnap tartották, ám néhány éve a Magyar Kultúra Napjához igazítják.
A helyi RMDSZ-szervezet három éve alapította a Szépműves Díjat olyan pedagógusok munkájának elismerésére, akik az iskolai foglalkozásokon túl is vállalnak áldozatot a gyerekek pallérozásában.
Az elmúlt vasárnap este került sor a 2015-ös évre szóló díjak átadásra. A kultúrházban megjelenteket Boros Emőke tanárnő (a Szépműves Díj korábbi kitüntetettje, aki pénteken a Szigligeti Színházban Magyar Kultúráért Emlékplakettet vehetett át) köszöntötte, megosztva tapasztalatát: amikor magyartanárként megkérdezte diákjaitól, mi a magyar kultúra, azok azt felelték: vers, zene, tánc, népviselet – és valóban, például ezek is mind együtt alkotják azt.

Ünnepi beszédet mondott Gábor Éva tanítónő (szintén Szépműves Díjas), hangsúlyozva: a pedagógusok, az iskola szerepe óriási kulturális értékeink megőrzésében, továbbvitelében, a pedagógusok értékrendje pedig igenis létezik, próbálják továbbadni diákjaiknak, bízva abban, hogy mindig lesznek, akik nem csak értékelik azt, de maguk is értékteremtőkké válnak.
A továbbiakban a Kiss Stúdió Színház “Adjon Isten békét, kedvet!” című színpadi játékát láthattuk, melyben Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színművészek újra bizonyították (ha még kellett egyáltalán), hogy méltán kapták meg két nappal korábban Budapesten a Magyar Kultúra Lovagjai kitüntetést.
A művészek után Biró Rozália szenátor mondott beszédet, egyebek mellett hangsúlyozva: a magyar kultúra napja alkalom köszönetet mondani azoknak, akik lámpásként mutatják az utat közösségeinknek, akik tehetségükből és energiájukból másoknak is adnak, hogy zűrzavaros időkben is tudjunk gyarapodni. Keressük a lángot, a fényt, hiszen annak őrzői közöttünk vannak, fogalmazott a politikus.

Ezek után került sor a Pódium Díjak átadására.
Elismerésben részesült (a szólítás sorrendjében) a Forever Dance tánccsoport (csoportvezető Máté Zsolt), Kovács Rozália helytörténész, a Csilinka Gyerekkórus (vezetője Darabont Aliz tanárnő), Szabó János, a Móka színjátszó csoport alapító-rendezője és a Nyíló Akác néptánccsoport (vezetője Borbély-Simon Csaba).
(Az elhangzott laudációkat később teljes egészükben közöljük.)
A Szépműves Díj átadásához nem kellett újabb személyt a színpadra szólítani, hiszen Darabont Aliz már ott volt, mintegy alátámasztva érdemesültségét. Laudációjában Nyakó József polgármester kiemelte: a tanárnő, aki férjével három gyereket nevel példásan (a nagyobbak maguk is állandó részesei a kulturális eseményeknek), a városi és a már említett gyerekkórust is vezeti, továbbá a sokáig hiányolt hangszeres zeneoktatást is meghonosította a városban.

A polgármester a továbbiakban örömének adott hangot, hogy a városban számos csoport közül lehet választani a díjazottak kiválasztásánál. Idei terveikről is beszélt, ezek közül talán kiemelkedik annak bejelentése, hogy aláírta a szerződést a Nemzeti Vágta partiumi előfutamának a városban történő megrendezésére.
Az ünnepségen még “születésnaposokat” is köszönthettek: tortát kapott az 5 éves Playtime zenekar és a 15 éves Móka színjátszó csoport.
Az ünnepségről távozóban még sokan megálltak Kovács Éva helyi képzőművész festett üveg és kerámia tárgyai előtt, mely kiállítás most csak az esemény ideje alatt volt megtekinthető.
(forrás: erdon.ro)